Dr. Michael Laitman

Kollektív és egyéni irányítás

Kérdés:

Mit értünk kollektív és egyéni irányítás alatt?

Válasz:

Mi egy olyan valóságban vagyunk, melynek a lényege, az élvezetekre való vágyakozás, és a kapni akarás ereje. Ezen kívül az adakozás ereje, a Fény ereje is cselekedeteket hajt végre ebben a valóságban.

Mi a képlete a kölcsönhatásuknak? Tegyük fel, hogy az egyik erő X, a másik Y, és ezek kiegyenlítődnek egy K-nak jelölt hányadosnak megfelelően. Valójában a képlet ez: A két változó X és Y, a kapni akarás és az adás élvezet, illetve a K, a szűrő közöttük.

A valóságunk kezdetben, az élvezetek megkapásának vágya (0) ellentétben áll az adni akarással (1). Azonban a végén, a 125. spirituális cselekedet befejezésével, azonossá válnak.  (1-1).


Ezért a képlet egyszerű: A közös szembenállásból, el kell vinnünk ezeket a vágyakat a minőségek azonosságába. A kapni akarásnak meg kell szereznie az adakozás jellegzetességeit.

Most, ismerjük a szabályt és az eredményét. A lényeg, hogy a valóságunkban cselekvő, még szembenálló, két kölcsönható erőt, és az összes, pillanatnyi kölcsönhatásukat átvezessük a végső eredménybe, a leghatékonyabb módon.

Ezért a természetben minden a „minimális bement, maximális kimenet” elvével működik. Ez a mechanizmus, hatással van ránk, és ennek a befolyásnak a megtapasztalása alapján azonosítjuk a hatását úgy, mint „irányítás, vagy kormányzás.”

Az irányítás lehet egyéni és kollektív. Az egyén alkalmazza ezt a szervezet minden sejtjére, és ez meghatározza, hogy egy bizonyos résznek, milyen módon kell előrehaladnia, a saját, egyéni formájának a megszerzése által, amely azonban igazodik a kollektív rendszer előrehaladásához. Példaként vehetjük az ilyen típusú irányításra, az embrió szervezetének alakulást, lépésről lépésre. A teste a kollektív irányításnak megfelelően növekszik, ami megalapozza az összes alkotó rész fejlődésének sorrendjét.

Akkor, az általános irányításból, az egyedi csomók, kibomlanak, melyek minden elemmel kapcsolatba lépnek, azok megfelelő helyén, a kollektív fejlődésben betöltött, saját szerepüknek megfelelően. Így, a fejlődés közös programja megalapozza az individuális programokat, azon a módon, ahogy irányít bennünket.

kn

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,127 seconds.