Dr. Michael Laitman

Ha te nem ébredsz fel, holnap mindenki aludni fog

Kezdetben a személy úgy növekszik, mint egy embrió anyja anyaméhén belül, azaz mindeddig a “kövületi” szinten, egyszerűen lenullázva magát. És utána kisgyermekké válik aki a felnőtt mellett létezik, és ez már a “növényi” szint. Ezek után a személy egy felnőtté válik, mely az “állati” szintnek felel meg.

Mindezek a szintek a természet erői által vannak létrehozva, azaz nekünk nem kell erőfeszítést tennünk annak érdekében, hogy fejlődjünk, mivel a Természet kapcsolja be azokat az erőket, és a vágyat a növekedésre számunkra magunkon belül. Más szóval az emeli fel a kérelmet a fejlődés érdekében, a MAN-t (Mayin Nukvin – női vízek) a mi nevünkben, az saját maga által ébred fel bennünk.

A Teremtő (Természet) két irányból hat ránk. Belülről az embrió fejlődni igyekszik, és lenullázza magát anyjához viszonyítva, és kívülről az anya szervezete táplálja az embriót, és nem kezeli azt idegen testként. Mindkét hatás alapvető ösztön által van irányítva, a kölcsönös szeretet által egymás iránt, a felnőttől a gyermek iránt, és a gyermektől a felnőtt felé.

Az állati szinten az érettebb korban nekünk továbbra is le kell nullázzuk magunkat a többiekkel szemben annak érdekében, hogy tanulhassunk másoktól. Mégis ismételten ezt is ösztönök irányítják.

A lélek fejlődésével kapcsolatban a beszélő szinten, az embernek, az Ádámnak (Adam vagy Dommeh, azaz hasonló héberül) magának kell beindítania a MAN emelését, a korrekció iránti kérelmet. Más szóval léteznie kell egy vágynak mely az emberből magából származik.

Mi kapunk egy kezdeti kiinduló pontot ebből az első vágyból, mint a Teremtő részét, Felülről, mely a mi “szívben található pont”-unk melyet Felről kaptunk, az összes többi szükséges eszközzel, melyek a Kabbala írásai, a tanár és a csoport. Ezen eszközök helyes használatával nekünk kell elérnünk azt a vágyat, hogy el akarjuk érni a Teremtővel való azonosságot (az első erő a Teremtőtől származik, a második erőnek tőlünk kell érkeznie).

Én rendelkezem egy fejlődés iránti vággyal, de képtelen vagyok arra, és nem értem mit is hogyan kellene cselekednem. Minden el van rejtve tőlem, de mégis, hogy ezt a rejtélyt megoldjam megkaptam a csoportot, a környezetet. Ennek érdekében tört össze a kollektív lélek.

Ezeket (a többi pontot) nekünk szívben található pontunkhoz kell hozzákapcsolnunk, és akkor megkapjuk a szükséges erőt a cselekedethez. Az én szívben található pontom támogatva lesz a csoport által, és amennyiben megkapom a segítséget attól, akkor képessé válok MAN-t emelni a Teremtőhöz. Nem számít hol dolgozom egész nap, csak az számít hol vannak gondolataim, mivel ez az ahol én valójában vagyok.

Azonban a gondolataimat csakis a környezet segítségével tudom definiálni. Szóval egyezzünk meg, hogy mindannyian megteszünk amit csak tudunk, hogy senki ne feledkezzen meg erről, akár csak egy pillanatra sem, hogy nekünk állandóan kapcsolatban kell maradnunk, ezáltal állandóan felébresztve egymást.

Tegyük meg ezt a kívánságot, és akkor együtt a világ minden táján található barátainkkal együtt vonjuk a Felső Erőt, a Teremtőt ehhez a vágyhoz. Vegyük Őt rá arra, hogy segítsen minket abban, hogy csakis az egységre gondoljunk, csakis a kölcsönös garanciánkra az Arvutra.

Amennyiben mi nem kelünk fel, a többiek sem fognak felébredni, és ha a többiek sem ébrednek fel, akkor holnap magam sem leszek képes ébren maradni a lecke közben. Semmi kiút nincsen ebből, hacsak nem vesszük magunkra a felelősséget hogy egy alapvető vágyat nyújtsunk, amit a csoporttól visszakaptunk, és azzal aztán képesek vagyunk a Teremtőhöz fordulni kérelmünkkel.

Mindaz amit a Természet az embrióval, a gyermekkel, vagy bármilyen ebben a világban élő teremtménnyel cselekszik annak érdekében hogy azokat növekedésre késztesse, nekünk azt a szabad választásunk által kell elvégeznünk és tudatosan kell megkezdenünk saját evolúciónkat.

hzs

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,758 seconds.