A négy száműzetés
A Zohárban leírt négy száműzetés a mi “belső filozófusaink”, akik arra kényszerítenek minket, hogy értelmünkön belül dolgozzunk, az élvezet megszerzésére irányuló vágyon belül, és hogy annak parancsait kövessük. Hogy azokból kilépjünk azt jelenti, hogy mi értelmünk és vágyaink fölé emelkedjünk, a Reformáló Fény segítségével.
Szóval ha én azt érzem, hogy bele vagyok merülve értelmembe, és érzéseimbe, és csakis azokon belül dolgozom, akkor én száműzetésben vagyok, vagy sem? Beleegyezem állapotomba? Talán én még szeretem is értelmemet és érzéseimet, hiszek bennük, tanulok, megértek és egyre több tudást gyűjtök minden egyes nap?
Egy részről mindez jó. Azonban ha a személy nem látja hogy mindez csak egy eszköz a spiritualitás elérésére, akkor az rossz, mivel a személy semmit nem ér el mindezzel. Csak azt a hibás önbizalmat szerzi meg, hogy majd egy nap ez a megközelítés elviszi őt a spiritualitáshoz. De az soha nem fog megtörténni, mivel az ember nem az értelmével tanul. Teljesen mindegy mennyit is tudunk, még egy centivel sem kerülünk közelebb a spiritualitáshoz.
Akkor mit tehetünk? Számítást kell végeznünk. Ezt hívjuk úgy: “És ők felsóhajtottak, felkiáltottak ettől a munkától”. A személy meglátja, hogy minden erejét a “bőség hét éve alatt felhasználva”, azáltal, hogy megszerzett értelmén és érzésein belül, és azáltal, hogy megértette mik vannak a cikkekben leírva semmit sem ért el. A könyv lapjaira kinyomtatott szöveg agysejtjeibe lett vésve, de mindössze ez az amivel most rendelkezik…
És akkor egy másik számítást végez: “Nekem csak a Reformáló Fényre van szükségem! Bármi ami bennem van, és saját magamnak is semmi közünk nincsen a spiritualitáshoz!”
hzs
