Dr. Michael Laitman

A belső és külső Izrael

Létezik Izrael a belső értelemben (Izra-El, Yashar Kel, azaz egyenesen a Teremtőhöz), mely azt a személyt jelenti aki rendelkezik a szívben található ponttal, vagy aki a spiritualitás iránt aspirál. Emellett létezik Izrael nemzetének a külső jelentése. Azonban ezek nem csak embereket jelentenek, hanem lelkeket, akik az ősi Babilonban lettek kiválasztva az Ábrahámnak (a Heszed,a  kegyelem erejének) nevezett erő által az általános törésből, melyet úgy hívunk, hogy a “Babilóniai zavarodottság”.

Ez a zavarodottság a vágy első szintjén jött létre, ettől a ponttól indult ki az, hogy Ábrahám kiválasztotta ezeket a vágyakat, melyek magukat korrigálni akarták. Később ők elérték a Mochin de Haya (Élet Fénye) – az Első Templom szintjét, azaz ők már felemelkedtek az AB és SAG szintjére, és aztán törtek össze.

Most ezek az edények (Kli-tsz: Kelim) bele vannak foglaltatva az általános vágyba, és nyilvánvaló hogy a többiekhez hasonlítva ők már rendelkeznek egy előzetes felkészüléssel, mely segíti őket a felemelkedésben. Ezeket az edényeket (Kli-tsz: Kelim) hívjuk Izraelnek a mi világunkban.

Ezért van az, hogy bár van különbség aközött aki zsidónak született és aközött aki nem született zsidónak, de mégis Izraelhez tartozik az aki nem született zsidó a szívben található pontja alapján. Az ember aki Izrael részeként született, nem biztos hogy rendelkezik már a felemelkedésre vonatkozó potenciállal, melyet a korábbi törésből örökölt.

Azonban ha egy ember bár nem születik Izrael nemzetéhez születésénél fogva, de hozzátartozhat a szívben lévő pontja alapján mert nem tudhatjuk valójában ki is ő, mivel nem tudjuk pontosan hol található Izrael elvesztett  10 törzse, akik szét lettek szórva az Első Templom lerombolása után. Ők nem vettek részt a Második Templom felépítésében, és ennél fogva nem érték el az “alaptalan gyűlöletet”, amely a második Templom pusztulásának az oka volt. Ők csak az első törésen mentek keresztül, mivel nem voltak képesek “megszerezni az adakozás érdekében”. Azonban ez olyan, mintha megtartották volna az “adakozás az adakozás érdekében” szintjét egy töretlen állapotban!

Mindez azt jelenti, hogy elkezdünk felemelkedni alulról felfelé, és elérjük az “adakozás az adakozás érdekében” szintjét egy általános tömegben, és ebben felfedezzük majd az elveszett 10 törzset! Mi elérjük a a formaazonosságot velük, és ők ebben megtaláltatnak.

ford: HZS

lekt: KN

 

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

64 queries in 0,105 seconds.