A spirituális fejlődés: az embriótól a felnőtt személyig
Talmud Eser Sefirot (A Tíz Szfira Tanulmánya), 3. kötet, 8. rész: Az idő és tér a spiritualitásban a forma változására utal. Mivel a Parcuf csakis az egyesülések (Zivugim) sokaságán és az egymástól külünböző Fények áthatolásán keresztül fejlődik, melyek a Parcufot együtesen építik fel, ezeket úgy hívjuk mint a “méhen belüli fejlődés hónapjai”, vagy az embrió fejlődésének az időszaka, mely tarthat 7, 9 vagy 12 hónapig a Parcuf megformálásához szükséges Fény adagjai számának megfelelően.
Mi azokat a változásokat tanulmányozzuk, melyek a megszerzés iránti vágyban történnek, és ezen változásokat vagy megújulásokat számoljuk, és “hónapoknak” (Hodesh, hónap héberül, mely a Hidush megújulás szóból származik) nevezzük. Nincsen idő a spiritualitásban. Az idő azon változások számának megfelelően van meghatározva, mely változásokon nekünk keresztül kell mennünk, az óra mutatójának mozgása helyett, vagy valamilyen külső hatások változásai helyett. Amekkora mértékben megváltoztam, ez jelenti azt mennyi idő telt el. Ez az ahogy az idő meg van határozva a spiritualitásban.
Ennél fogva az embrió fejlődésének az időszaka azt jelenti, hogy én álllapotról állapotra megyek át (“átmegyek”, Over héberül az Ibur, embrió szóból származik). Nekem egy meghatározott számú változáson kell átmennem annak érdekében, hogy a Felsőn belül történő méhen belüli fejlődésből átlépjek a Rajta kívüli fejlődésbe.
Most én ugyancsak a Felsőben vagyok, és Ő fejleszt, nevel engem. A fejlődés ezen szakasza alatt nekem semmi behatásom nincsen azokra a folyamatokra melyeken áthaladok. Én változásokra vagyok kényszerítve ösztönök és mindenfajta erők által, melyeket én szenvedésként érzékelek, és ezáltal én ezeken a változásokon akaratom ellenére megyek át.
Ezek után jön a következő fázis: elkezdem érezni hogy van valami ok a változások mögött, hogy arra meg van a magasztosabb szükség, és hogy létezik egy Felső Erő, aki létrehozza mindezeket a változásokat bennem, azt kívánva, hogy én elkezdjem megismerni az irányítás rendszerét, az ok okozati fejlődést, és a teljes út kezdetét és célját. Ez az ahogy a teljes világ elkezd felébredni napjainkban.
Ezek után mi elérjük annak felismerését, hogy nekünk magunknak kell kiváltanunk a változásokat. Egy bizonyos állapottól kezdődően, nincs már olyan idő, melyet a Felső Erő változtat meg számunkra minket fejlődésre kényszerítve. Most már a Felső Erő csak Fényt ad számunkra, melyet mi gonosznak érzékelünk. Azonban ez nem teszi lehetővé számunkra a fejlődést, hanem csak azt, hogy elérjük annak megértését, hogy nekünk kell a fejlődést a Felsőtől követelnünk. Azaz nekünk most már magunknak részt kell vennünk a fejlődésben, és azt követelnünk kell.
A Felső Erő nem kényszerít engem arra, hogy a cselekedetet magam végezzem el, hanem csak azt akarja, hogy azt mi kérjük, követeljük, hogy és magam kérjem meg a Felső Erőt arra, hogy azt Ő végezze el. Az én követelésemnek kell középen állnia. Egyenlőre ezt a kérelmet a rossz érzés általi kiáltással, sírással kell kifejezzük.
Ezek után én tovább fejlődöm, és azt várják el tőlem, hogy ez a felkiáltás már a jóság felismeréséből származzon, amikor megértem, hogy mindez az én érdekeimet szolgálja. Bár lehet, hogy én rosszul érzem magam érzéseimen belül, én már megértem hogy mindaz jó fejlődésem szempontjából, mivel nekem a következő szintre kell emelkednem. És akkor a Felső Erő nem kívánja a sírásomat, felkiáltásomat többé, hanem a fejlődésemben való közreműködésemet kívánja. Ezt hívjuk partneri kapcsolatnak.
Ezek után mi elérjük azt az állapotot, amikor a Felső már egyátalán nem ébreszt fel engem, hanem nekem kell megkeressem a lehetőségeket hogy magamon belül felébredjek, környezetem felhasználásával. Nekem kell felébresztenem a Felső Erőt, hogy az cserében felébresszen engem, és akkor én beleegyezek az Ő cselekedetébe, és elmondom Neki, hogy Ő pontosan hogyan is cselekedjen. Ez olyan mintha én mindent megértenék, és én választom ki a lehető legjobb cselekedetet magam számára, és akkor a Felső Erő elvégzi azt.
Végül elérjük azt az állapotot, amikor én adom a Felső Erőnek az összes utasítást. Kezdetben, az út elején Ő végezte el az összes cselekedetet rajtam, kezdettől a végéig, az én tudatom, eszméletem nélkül. Én nem tudtam ki működik rajtam, mit is cselekszik az, és én hol is vagyok. De az út végén én határozok meg mindent az elejétől a végéig, és én csak felhasználom a Felső erejét.
A mi teljes útunk abból áll, hogy mi fokozatosan nagyobb függetlenséget, és képességet szerzünk meg, egyre hasonlóbbá válva a Felsővel, a Teremtővel.
hzs
