Az ellentétekből a tökéletességbe
A Nukva (malchut, a női rész) az élvezet megszerzése iránti vágyból lett teremtve. A Zeir Anpin (a férfi rész) az adakozás iránti vágyból lett megteremtve. A Zeir Anpin az a Teremtő (Kadosh Bar Hu), és Ő nem rendelkezik az élvezet iránti vággyal. Ő csak az adakozás és szeretet iránti vággyal rendelkezik.
A Nukva teljesen az élvezet megszerzésére irányuló vágyból áll, és ennél fogva csak azáltal képes a férfi részhez hasonlóvá válni, ha elnyomja és felül emelkedik saját természetes vágyán, azáltal hogy azt megszorítja, majd korrigálja. Ez az ahogy eléri a Zeir Anpin-nal való azonosságát és az azzal való összeolvadást.
Ennél fogva a Nukva teljes munkája annak érdekében, hogy elérje a Zeir Anpin-nal való egységet abban rejlik, hogy példát kell vennie attól, és annak Nukva-jává, női részévé válik, ahelyett, hogy pontosan ugyanolyanná válna mint Ő. A Nukva számára az, hogy hasonlóvá válik a Zeir Anpin-nal azt jelenti, hogy ellentétes Vele, “segítség Ő ellene”. Mindez olyan, mint két egymással összakapcsolódó komplex forma, ahol az egyik kitüremkedik, a másik benyomódik, az egyik konvex része a másik konkáv részével fekszik össze. A egyik teljessé teszi a másikat a közöttük levő teljes határvonal mentén, vagy “kitüremkedve” azaz valamilyen tulajdonsággal rendelkezve, vagy benyomódik, a tulajdonság hiánya miatt.
Ennél fogva a Nukva-nak meg kell maradnia “segítség Ő ellene”. A Nukva munkája az ellentétes, az annak érdekében van, hogy mindketten együtt elérjék a célt. Minnél inkább együtt működnek, annál inkább képesek megkülönböztetni a viszonyt egymás között, közös céljukat, és mindegyikük tulajdonságát amely ellentétes a másikéval.
Munkájuk abból áll, hogy kiegészítsék egymást. Ők a tökéletességet csakis a harmadik elemben találják meg, a Teremtőben, a Bina-ban, amelyhez felemelkednek azáltal hogy egységre lépnek a ZON-ban csakis annak érdekében, hogy a Bina-hoz emelkedhessenek. A tökéletesség csakis akkor lehetséges, ha megszerzik a kapcsolatot a Bina-val kölcsönös egységükben.
Itt rejlik egy nagyon finom, és alapvető pont a Teremtő és a teremtmény természetére vonatkozólag. A teremtés számára a Teremtővel való azonosság csak a saját beteljesülését jelenti a Felsőt kiegészítve, ahelyett, hogy a Felsőt példaként véve ugyanolyanná válna mint Ő. Én hasonló vagyok Vele az adakozáson keresztül, de én vagyok az aki hasonló Hozzá, saját tulajdonságaimon, természetemen keresztül.
Ennél fogva a teremtmény megmarad “segítség ellenében”, és pontosan ennek köszönhetően mindegyikőjük képes tökéletességet, függetlenséget és saját státuszát elérni, és mindketten megérdemlik a tiszteletet. A teremtmény nem tűnik el, olvad bele a Teremtőbe, hanem kiegészíti azt saját ellentétével. És a Teremtő pontosan a teremtmény érdeme által lesz felfedve.
A saját “konkáv” tulajdonságával, vagy a tulajdonság hiányával adja meg a Teremtő a teremtésnek a lehetőséget, hogy kifejezze magát, és kiegészítse Őt, “konvexitásával”, annak a tulajdonságnak a kifejezésével (mint egy elektromos faldugó aljzat és az abba belevaló dugó), és vica versa. Ez az ahogy ők együtt működnek.
Azáltal hogy kiegészítik egymást ilyen módon, elérik a kölcsönös tökéletességet. Az egyik nem boldogulhat a másik nélkül. A Teremtőnek szüksége van a teremtésre, és a teremtésnek szüksége van a Teremtőre. Csakis a kölcsönös beteljesülésen keresztül, középen a kettőjük között képesek elérni a tökéletességet.
hzs
