Amit nem érünk el, nem nevezhetjük meg
Kérdés:
Ismerni kell a Zohár szavait az itteni, lenti tulajdonságaink elnevezéséhez? Ismerni kell a felső világot e fogalmak megértéséhez?
Válasz:
Itt a folyamat elején még mindegy, milyen nyelven olvassuk a Zohárt: akár ismeretlen nyelven, akár az ágak nyelvén, vagy más nyelven. Ezek a nyelvek még most nem jelentenek nekünk semmit. Nem tudom, mit írnak le.
Ha nem ismerek egy jelenséget, tárgyat, kiteljesedés-fajtát, szellemi állapotokat, következményeket, és még nem értem el a szellemiség állapotát, akkor akárhány szóban leírhatod ezt, az mind nem segít nekem. Mit is jelentenének, ha nem értem el őket érzékelésben?
Miért írják a bölcsek ezeket a könyveket akkor? Azért, hogy ne a szavakra fókuszáljunk, hanem törekedjünk elérni ezeket az állapotokat belül. Elérés nélkül a szavak értéktelenek. Lehet velük játszani: bedobhatod egy dobozba, összekeverheted és akárhogy összerakhatod őket.
Ha nem érünk el idáig, a szavak csak csodaszerek maradnak Szegula módjára, ha úgy alkalmazod őket. Ha nem, akkor megfojtanak. Tehát a Zohár szövegére egyelőre csodaszerként bámuljunk olvasásuk közben. Ez a kulcs.
A Zohár tartalmaz olyan részeket, amikre nehéz fókuszálni. Arcokról, arcvonásokról, tenyérvonalakról szól s ez összezavar csak. De arra is jó, hogy a szavak mögött megsejtsem a szellemiségi tulajdonságokat.
Tehát csodaszert kell látnunk a Zohár szövegben. Minél jobban belebonyolódunk, annál erősebben kéne ragaszkodnunk e csodaszerhez, s így követelni a Javító megvilágító Fényt, ami eléréshez vezet. Addig “amit nem értünk el, nem nevezzük meg”. Nem fogunk érteni egy szót sem, a nevek nem utalnak semmire eleinte.
