Ha a Teremtő szeretné, ha hasonlóak lennénk Hozzá, hogyan ébreszthet rá az Ő nagyságára, az adás készségének fontosságára, hogy akarjuk elcserélni a magunk létmódját az övére? Nincs más választása, kis lépesekkel haladhatunk, próbálkozva olyan kísérletezéssel, ami által a jelenlegi helyzetünk fölé emelkedünk.
Ezért van, hogy a Teremtő nem mutathatja ki a szeretetét irántunk! Hiszen ha ez a szeretet nyilvánvaló lenne, akkor lerombolná a szellemiség fokozatait és mindazt, ami meghatározza.
A gyerek a család feje, amennyiben folytonosan követel a szüleitől, s feltételezi, hogy ők érte élnek. Kihasználja a szeretetüket. De ha valakinél másnál vendégeskedik, máshogyan viselkedik: nem követelőzik, mint otthon; félénk és ijedt. Otthon bezzeg nem szégyenkezik, nem retteg.
Ha a teremtő kimutatná irántunk a szeretetét, akkor mi, mint az elkényeztetett gyerek, egyáltalán nem akarnánk értékelni a nagyságát és felemelkedni a szintjére. Ebben a világban van egy állati ösztön, ami növekedésre sarkall. De a szelem világában ez az állati mozgatóerő nem létezik. Nekünk kell magunknak kifejleszteni a vágyunkat.
Ráadásul, ha a teremtő kimutatná a szeretetét, akkor nem hallgatnánk rá semmiben. Tehát el kell bújnia, hogy lehetőséget adjon a fejlődésre nekünk, hogy értékeljük az ő nagyságát a sötétségben. A fényben nem tennénk ezt.
Tehát ezért van, hogy a tisztátalan (önző) erők, a Héjak (Klipot) panaszkodnak: szeretnék feltárni a teremtőr a szűrő kialakítása előtt. De ha ez történne, nem lenne esélyünk az igazi adásra soha.
