Dr. Michael Laitman

A szellemi szintek természete

Itt a testi világ sokezer éve folyamatában az út elején állunk és a szellemi gének, a  Reshimot (ébred fel bennünk és kényszerítenek arra, hogy valósítsuk meg őket.

A természetben az “evilágban” fokozatok vannak. Minden új megtestesülésben egyre erősödik bennünk a vágy magasabb resimója, amit meg kell valósítanunk.

Amikor az “világ” resimói kihunynak, másfajta resimókat érzünk: ezeket a “szívpontnak” hívják.

Amikor az új feltételek resimóit akarjuk realizálni, új minta alakul ki majd: nem az evilág élvezetét akarjuk megkapni immár, hanem adni, szolgálni akarunk, ez ma ébred fel az emberiségben. Így, akaratunk, kedvünk ellenére efelé hajt a resimó.

Nem tudunk mást tenni, mint amit a resimók előre programoznak. Mi lélekből, azaz vágyakból állunk, amit e resimók (gének) kormányoznak, mint a kompjútert a szoftver.

De a szellemi lépések természete bennünk állandó marad. Az élvezet-kapási vágyunk 125 fokra (12 szintre, lépésre) oszlik s ezeken megyünk át. És sorban kijavítjuk a kapni-akaró élvezet-vágyat , mert amíg egy lépést le nem zárunk, nem lehet előrébb haladni.

Ez szigorú törvény, nem lehet lerövidíteni ezért a haladást, nincsenek trükkök. Minden a hajlandóságon múlik, a feltételeknek meg kell felelni.

kgy

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

64 queries in 0,171 seconds.