A csoportnak minden társsal dolgoznia kell és a társnak is a csoporttal. Tehát ez elvárás mindegyikünk felé. Ha helyesen rendezzük el a dolgokat, gyorsítjuk vele az időt és érezni fogjuk a fejlődést.
De ha nem ezt tesszük, lassú lesz a haladásunk. Elveszítjük a cél tudatát, nem érezzük az út szakaszait, minden belső erő nélkül megy, ami nélkül nem lehet haladni.
Ezért kell odafigyelni az állapotainkra, fokozatainkra, amiken áthaladunk. A vágyunk tőlünk függ, de nem az egyéntől, hanem a környezettől, a társaktól.
A szellem csak a vágy-hordozókban (a Kelimben) létezik, s ez az emberek “között” jelenik meg a kapcsolatokban. Képzeljünk el egy szűrőt, ami által meglátjuk az emberek vágyait.Egy másik szűrő meg a személyes vágyaik helyett a köztük lévő közös vágyakat mutatná meg. Ez a közös vágy, ez a szellemi hordozó, a Kli.
A vágyak nem tudnak az egyénekben külön létezni, csak közös tettekben, a kölcsönös biztosíték által, a “ne tedd másnak, mit magadnak nem akarsz” és a “szeresd a társad” elvei alapján. Az az a “fele-út”, ami a teremtmény feladata.
És ez sem konkrét vágyakra utal. Ha a csoportra nézünk, senkin sem látjuk a szellemi cél iránti vágyat. De a közös imával felébreszthetjük és ez behívja a megvilágító Fényt, ami alakítja a Kli-t.
És akkor, a vágy mértékében a Kli igényelni fogja a közösségi, csoportos alakot, és ez hoz létre egy lelket (Nesámát). A lélek az nem a személyes egyéni érzésünk,hanem a köztünk lévő közös vágy a Cél irányában.
A testi világban azt hisszük, külön birtokolunk egy Kli-t. De a szellem szintjén ez fordítva van. A Kli (a vágy hordozója, a kehely) az, ami közös. A testiség az a kapó-edény (Kli), ami magába szív mindent, de a szellem az adó-edény, ami kifelé ad, teremt.
Az evilági méréseket mindig “kint” végezzük, s ezért nem érzékeljük a szellem világát – képtelenek vagyunk elérni, észlelni, feltárni. Azért mert ott mindent csak a közös erő szerint lehet értékelni, mérni.
