Amikor a felső erő lekoptatja az embert
A teremtés programja két ellentétes erő befolyása alatt lett végrehajtva. Egyrészt eddig mi az egoisztikus fejlődés által haladtunk előre. Másrészt egy bizonyos pillanatban egy kiegészítő erő bomlik ki bennünk, a szívben lévő pont, a vágy a Teremtővel való azonosságra. Ez a vágy, bár tudattalan és zavarodott a jelenre vonatkozólag (Miért? Minek? Hogyan?), azonban mégis elkezd bennünket előrefelé nyomni.
Idővel, ez minden emberben megjelenik. Annak alapján, ami ma történik a világban, a folyamat nagyon gyorsan fog lezajlani. Végül is ennyi időnk maradt: 229 év maradt a hatezer év végéig. Ez nem egy hosszú idő, a történelem perspektívájából.
A kabbala bölcsessége megállapítja, még ezekre az évszázadokra sincs szükség. Amikor a szívben lévő pont elkezd felemelkedni az emberben, még ha csak egy bizonyos részében is, szó szerint néhány év is elég mindennek a korrekciójára és beteljesíteni mindent, elérni az integrált korrekció végső állapotát.
Ebben az esetben az egész világunk felemelkedik a következő fokozatra a belső beteljesedés szempontjából. Semminek nem kell ehhez történnie; fel kell egyszerűen emelkednünk a magasabb érzékelésünkhöz, és amit ahhoz, ami feltárul ez által a számunkra. Az életünkben felemelkedünk a magasabb dimenziókhoz, ahol valóban érezhetjük a végtelent és a teljességet.
Manapság az emberek szívében lévő pontok progresszív módon kelnek életre. Az ember közelebbi viszonyban lesz ezzel az új megnyilvánulással, érzésekkel és törekvésekkel és érzésekkel mintha elfogadna, vagy visszautasítana valamit. A kezdőkben ezt jóként vagy rosszként jelenik meg: jól érzem magam, vagy rosszul.
Valaki depresszióba zuhan, miután valami jobbra fordul az életben, valami cél bukkan fel, és valami fény közeledik szemből, Aztán minden összetörik ismét, majd ismét feltűnik a Fény, és így tovább.
Baal HaSulam leírja ezt a “Nincs senki Rajta kívül” című cikkében: a visszautasítás jutalma, hogy az ember megszerez egy igényt és egy teljes vágyat a Teremtő segítségére, mivel belátja, hogy különben elveszett.”
Más szavakkal, a Teremtő lekoptat bennünket. Lépésről lépésre nagyon hosszú idő alatt, olyan hosszú alatt, amennyi éppen szükséges, „terrorizál „bennünket: kicsit jobb, majd kicsit rosszabb, és így tovább. Gyakran azt gondoljuk most jobb lesz, máskor meg azt, hogy rosszabb. Majd amikor elkezdjük megszokni az egyiket, vagy a másikat, felismerjük, hogy ezek átváltanak. Azonban van ennek valahol vége, vagy ez egy soha véget nem érő folyamat? Frekvenciaváltás, vagy mi?
Ez az a pont, ahol a szabad akarat belép, a szabadság, amely előre mozdít. Én nem tudom erőltetni a saját előre haladásomat. Körbe-körbe járok, egyik lábamról a másikra toporgok, állapotról állapotra, jobbról rosszabbra, rosszabbról, jobbra, és így tovább. Csak az által leszek képes előremozdulni, ha növelem a vágyaimat és benyomásaimat a környezetemnek köszönhetően. Az én pontom, mindig csak egy pont marad, soha nem leszek képes túlterjedni magamon. Ez nem terjed túl és egy edénybe fordul, ami Tíz Sefirotot tartalmaz, amelyben érezhetem a spirituális világot.
Ez egy pont marad mindaddig, amíg el nem kezdek kapcsolódni a többiekkel, akik körülöttem vannak. Ezt kell fenntartanom. Ezért amikor a szívben lévő pont elkezd valakiben formálódni, egy idő után, az embernek szüksége lesz egy csoportra. De még a csoportban sem érti az ember azt, hogy mi történik vele, és hogy mit kell tennie. Amit végül is tennie kell azonban az nem más, mint építenie a kapcsolatot a többiekkel.
KN
