Dr. Michael Laitman

Globalizáció egy családi történetként

Baal HaSulam, “Béke a világban” című cikkében írja:”Ne lepődjön meg senki, ha összekeverem, a speciális, kollektív jólétet, az egész világ jólétével, mivel mi valóban elértünk egy olyan fokozatra, ahol az egész világ egyetlen kollektív közösségnek fogható fel.”

Ez azt jelenti, mivel minden egyes ember a világban az élete lényege, és a megélhetése, az összes többi embertől függ, ezáltal kényszerítve van törődni az egész világgal, és szolgálni azt.

Még nem érezzük teljes terjedelmében ezt, egyszerűen azért, mert az egoizmus kitakarja ezt a valódi képet előlünk. Mindazonáltal beléptünk egy új korszakba, még ha ezt az átmenetet nem is érezzük még, vagyis a teljes világtól való függésünket.  

Éppen tegnap tartottunk egy, „hazai házvezetési napot” ahol minden szükséges dolgot, a saját országunkból szereztünk be, mivel már alig vagyunk képesek előállítani élelmet, vagy ruházatot, vagy bármi mást, a világtól teljesen függetlenül. Hirtelen rájöttünk, hogy semmi szükségünk egy csomó élelmiszer összetevőre, eszközökre, és így tovább. Egy alapvetően új helyzet állt elő, nincs egyetlen része sem a világnak, amely őszintén leírhatná, hogy a nélkül létezhetne, hogy világ többi része ne lenne rá hatással.

Ma, lehetetlen nem kapcsolódni mindenkihez. Ez azt jelenti, hogy meg kell alkotnunk a kölcsönös viszonyok rendszerét, mivel az egyének jóléte és a világ jóléte elválaszthatatlan lett egymástól.  

Az egoizmus prizmáján át, úgy tűnhet nekünk, mintha, képesek lennénk megszabadulni az emberiség felétől, minden komolyabb kár nélkül. Technológiailag ez lehetséges, és emellett több milliárd ember valóban úgy tűnhet, mint használhatatlan teher. Azonban emlékezni kell arra, hogy nem láthatjuk a teljes képet. Valójában mi egy „családi helyzetben” vagyunk, hasonlóan ahhoz a helyzethez, amikor az idősebb generáció már megtett a magáét a fiatalabbért,  és képtelen dolgozni már, miközben a fiatalok úgy nőttek fel, hogy mindazt megkapják, amit előkészítettek a számukra.

Ugyanez történik az egész világon, bár más formában. Még ha az ember nem is tesz mást, mint hogy koldulással éli le az életét, vagy Afrika egy távoli helyén, nyomorult alamizsnából él, a teljes rendszer része, és mi még nem értjük, hogy mennyire fontos mindenki ebben a rendszerben. Még ha úgy is tűnne, hogy ez haszontalan a mi látásmódunk szemszögéből, valójában ezek az egésznek a szemszögéből szükségesek és fontosak. 

A fizikai tesz szintén sok szervet és rendszert tartalmaz, melyeknek a funkciója nem teljesen ismert a számunkra. Azonban fokozatosan fel fogjuk fedezni, hogy egyetlen rész sem írható le, mint használhatatlan.

KN

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,121 seconds.