Két vágy prizmáján keresztül
Meg kell változnunk a Teremtő elérésének érdekében, mivel Őt, az érzékelés egy új edényében érjük el, egy új vágyban. Magától értetődően a vágyak maguk nem újak, de egy új módon kapcsolódnak.
Nekünk az élvezet megszerzésére irányuló vágyunk van, de bennünk van az adakozás vágya is. A Teremtő feltárása érdekében olyan kapcsolatot kell teremtenünk a két vágy között, önmagunkon belül, amely képessé tesz bennünket a Teremtő felismerésére. A Teremtő feltárásának 125 egymást követőformája van, és ahogy egyre jobban feltárja magát nekünk, egyre élesebben érezzük Őt. Ez a 125 fokozat, amely mentén felemelkedünk, és ezzel a fokozatossággal képesek leszünk látni és érezni őket egyre nagyobb mértékben.
Hogyan érezzük a Teremtőt? Mihelyt létrehozunk egy kapcsolatot az élvezet megszerzésére irányuló vágyunk és az adakozásra irányuló vágyunk között, ahol az adakozás vágya átveszi az irányítást a kapni akarás felett, az első spirituális fokozaton, a Teremtőhöz való formaegyezés megszerzése által, azonnal meglátjuk a Teremtőt ezeken a vágyakon és az egységükön keresztül.
Más szavakkal meg kell teremtenem magamban a közös minőséget az élvezet megszerzésére irányuló vágy és az adni akarás között, ahogy ezek azonosak, egyformák lesznek és megfelel a Teremtő feltárásának az elsős, legkisebb fokozatának. Ebben az esetben látni, érezni és érteni fogom Őt.
A mi világunkban különböző megnyilvánulások is vannak. Ezek megértéséhez még intelligensebbé kell válnom, meg kell szereznem egy kiegészítő érzéket, és még többet kell tanulnom. Akkor érzékelni kezdem, mi történik és mi is ez a megnyilvánulás.
Ugyanez történik a kabbala bölcsességében. Annak érdekében, hogy felébresszük az összetartozást, a kapni akarási vágyak közös elnyelését, és az adakozás vágyát mindannyiunkban az első spirituális fokozaton, aztán így tovább, mind a 125 fokozaton, és nekem szükségem a Fényre, amely végrehajtja ezt a változást bennem, mivel én magam képtelen vagyok erre, mivel a legalacsonyabb fokozaton vagyok. A legcsekélyebb elképzelésem sincs arról, mivé kell válnom a következő fokozaton, mint egy kisgyerek, aki nem tudja, hogy fog kinézni, amikor megöregszik.
Ez az, amiért megkaptuk a tanulást. Le kell ülnünk, és tanulnunk az eredeti forrásokból, a legerőteljesebb forrás, amelyből magunkra húzhatjuk a Fényt, az a Zohár Könyve. Amikor együtt tanulmányozzuk ezt a könyvet, amely tevékenység az „értelem feletti hit” maga, és, közben mindannyian arra gondolunk, mennyire szeretnénk egymással egyesülni. Mindez azért van, mert a köztünk levő kapcsolattal megteremtjük a Teremtő formáját, a helyes párosodást a kapni akarás és az adakozni akarás vágya között, amely azt jelenti, hogy az adakozás átveszi az irányítást a kapni akarás felett, így megadja annak a helyes formáját.
Ha vágyom arra, hogy ez feltűnjön a tanulás során, akkor ez elegendő. Nincs ennél nagyobb parancsolat, és nincs semmi, ami nagyobb vitalitású lenne. Ebben az esetben magamra húzom a Fényt, hogy az hozzám igazítsa a Vágyat.
Ez a Reformáló Fény. A kisgyermek fel akar nőni, ezért szaladgál, játszik, és mindegy egyebet megtesz, amit csak akar. Tehát pontosan, mint egy kisgyerek, mindent megteszek azért, hogy megkapjam a Reformáló Fényt, és az visszavigyen a forráshoz, a Teremtőhöz.
KN
