
Útmutató a lélek mélységéhez
A Zohár, Bevezető: “Általános magyarázat mind a 14 parancsolat számára, és hogy azok hogyan oszlanak szét a Teremtés hét napjára”. 1. pont:…Rabbi Simon elmagyarázza a 14 parancsolatot, mely magába foglalja mind a 613 parancsolatot (Mitzvot), mint ahogy a Teremtés 7 napja magába foglalja a 7OOO évet. Ezért van az, hogy ő azokat szétosztotta a Teremtés 7 napjára, és mindegyiket a megfelelő naphoz kötötte. És mivel azok magukba foglalják mind a 613 parancsolatot, érdemes erőfeszítést tenni mindegyik nap betartásában.
Mit jelent az, hogy egy parancsolat (Mitzva) betartása? Honnan tudom egyátalán mi egy parancsolat? És mit tehetek most ha még azt sem tudom mindez miről is szól?
Mindennek ellenére nekem azzal a szándékkal kell olvasnom a szöveget, hogy az korrigáljon majd engem. Végül is egyenlőre még azt sem tudjuk hogyan kapcsolódjunk a szöveghez, vagy abból valamilyen spirituális cselekedetet vonjunk ki, hogy az egy használati utasításáá váljon számunkra, azaz a Tórává, mivel a “Tóra” szó az “Oraa” szóból származik, mely instrukciókat jelent. Mivel írva van: “Az ember lelke tanítja majd őt”.
Amikor mindegyikőnk majd lélekkel rendelkezik majd ehelyett az embrió, vagy spirituális szikra helyett, akkor lelkünkön belül mi különböző jelenségeket fedezünk majd fel. Ezek a jelenségek válnak majd “könyvünkké”, a “mi Tóránkká”, az felfedezésemmé, annak az utasításnak megfelelően, hogy a Tórát a személynek saját szívére kell írnia, ahol a szív a személy vágyait jelenti.
És azokból megtanuljuk majd, hogy lépjünk tovább, hogy tegyük meg következő lépéseinket és azokat majd megtesszük magunkon belül. Pontosan ez az, ahogy mi különböző cselekedeteket végzünk majd magunkon belül a használati utasításnak megfelelően.
De egyenlőre mi úgy tekintünk erre a használati utasításra, hogy nem értjük miről is beszélnek az utasítások. Mi nem tudjuk az miről is beszél, mivel még nem érezzük, hogy mindegyikőjük miről is beszél magunkon belül, hol vannak lelkünk különböző részei, és mi a közöttük levő kapcsolat.
Ennél fogva nekünk csak kérnünk kell, és imádkoznunk kell hogy felfedezhessük lelkünk belső struktúráját: Hol vannak ezek a vágyak azokban az állapotokban amikről szó van, pontosan miről is beszél a könyv, és milyen cselekedeteket ír le, melyeket nekünk kell magunkon belül végrehajtanunk?
Az erre való vágyra és ennek megértésére szolgáló szándék a helyes szándék, melyet Báál HaSzulam leír a Talmud Eser Sfirot (Tíz Szfira Tanulmány) bevezetőjének 155. pontjában: “…azon az epekedésen, és hatalmas vágyon keresztül, hogy megértsék miről is tanulnak, ők felébresztik magukra a Fényt, mely körbeveszi lelkeiket.”