Életre kelteni az utolsó kis szigetét a spiritualitásnak
A mi világunk egy kicsiny szikrájával kezdődött a Fénynek, amely betört az ürességbe, és megkezdte a saját fejlődését. Ezáltal a Fény csinált, nemzett, teremtett és létrehozott (ez az Egyenes Fény négy állapota, megfeleltetve azt, a természet ásványi, növényi, állati és beszélő szintjeinek) mindent a mi Univerzumunkban.
A fejlődés a továbbiakban azt sugallja, hogy az embernek, amely mindannyiunkat jelent, el kell érnie a gyökereit, ahonnan ez a kezdeti szikra egyszer megérkezett. Most haladunk át az utolsó állapotán a fejlődésünknek, tehát fel kell emelkednünk ehhez a szikrához együttesen, és keresztültörni egy kicsiny nyílást a rendszerünkben, ahhoz a helyhez, ahol a gyökereink vannak.
Ez a visszatérés csak az egységre lépésünk által lehetséges. Annyira szorosan kell eggyé válnunk, hogy olyan kicsinynek látszunk, mint ez a szikra volt. Ezért azok, akik elérték a spirituális világot, arra törekedtek, hogy elmondják a szükségességét az egységre törekvésnek, a mindenkiben meglévő szikrák egyesítésnek, egyetlen szikrává.
Ez a fejlődés Adam HaRison ideje óta folyik, Ábrahámon át, az ősi Babilonban, majd folytatódott tovább, az Egyiptomból való kivonulás által, egészen kétezer év ezelőttig, ameddig el nem értünk egy nemkívánatos állapothoz. Valójában, akik ezekben az időkben éltek, kezdve Ábrahámtól, elvesztették a spirituális gyökereiket, lezuhantak a testvéri szeretetből, a megalapozatlan gyűlöletbe. Ez a zuhanás, Rabbi Akiva idejében történt meg.
A Holt tengeri régióban, Qumran és a közvetlen környékén van az a hely, amit az emberek menekülésre használtak, az összeomlás, a zuhanás elkerülésére, amely Jeruzsálemben történt, ahol még a Főpap pozíciója is megvásárolható volt, és minden egy alacsony, megvetendő formát vett fel. Ez a távoli hely maradt az utolsó szentség azoknak, akik vágytak az egymás közötti egységre és szeretetre, annak érdekében, hogy ne veszítsék el a spirituális kapcsolatot egymás között. Tehát ők elmenekültek, mivel érezték, hogy együtt lehetnek, messze azoktól a dolgoktól, amelyek Jeruzsálemből törtek elő.
Ezért majdnem kettőezer évvel később, mi össze lettünk gyűjtve annak érdekében, hogy folytatódjék ez a folyamat. Végül is nincs idő a spiritualitásban! Abból a megszentelt állapotból érkeztünk, ahol teljesen összetartozunk, érezzük a spirituális világot és a spirituális életet és a másik dimenziót, de akkor elvesztettük a tudatosságunkat, mintha fejbe vágtak volna minket és megállították volna a spirituális világ érzékelését, amelyben valóban élünk.
Ennek az eléréséhez mindaz, amire szükség van, az egy hasonló közösség elrendezése, amely kétezer évvel ezelőtt létezett, mivel a spirituális törvény nem változott. Tehát ezt megtesszük, mert tudjuk, hogy egy emberré kell válnunk, egy szívvel, és elérni a testvéri szeretetet, egységet, a Fény törvényével egyezésben, és a vágy ennek fog engedelmeskedni a spirituális világban. Akkor pedig meg fogjuk önmagunkat találni ebben.
A fizikai testünk elkísér bennünket addig, ameddig el nem érjük a spirituális világot teljesen. Egy ideig tartózkodunk ebben a testben, végül is nincs jogunk állandóan a spiritualitásban lenni, ezért állandó itt létre kellett berendezkedni ebben a világban.
Ezen a ponton majd el kell hagynunk a fizikai testet, és az eltűnik az érzékelésünkből. Ez a világ, mint illuzórikus vehető figyelembe, fel fog oszlani szintén, és mi egy végtelen, új valóságban fogunk élni.
KN
