A lélek lézersugár vetítője
Kérdés
Képtelen vagyok törekedni, mivel a legkisebb elképzelésem sincs arról, hogy az micsoda. Mi az, hogy adakozás?
Válasz
Bármely spirituális minőség, mint például az adakozás, és a szeretet az ellentétes állapotból tául fel, mivel nem tudjuk, mik is ezek. Valójában, ha tudnám, mi az adakozás, már birtokolnám is a tulajdonságát.
Azonban nem birtokoljuk ezt. Hogyan szerezhetem meg? Csak mechanikus cselekedetek végrehajtásával tudom ezt megtenni: befolyásolom a csoportot, miközben a csoport cselekszik felettem. Mindezek a cselekedetek nincsenek kapcsolatban a spiritualitással, és ez az oka annak, hogy olyan módon érzékeljük magunkat, mintha ebben a világban élnénk.
Ez egy képzelt világ, amely különböző vágyakat, sőt még fizikai testek is vannak ezekben, azaz ezek tényszerűen nincsenek, ezek csak vágyak, vagyis sokkal inkább olyasmik, amiknek nincs szabad akaratuk. A spirituális világ azonban vágyakkal van tele, törekvésekkel és erőkkel, mint például a szeretet, gyűlölet, bujaság, amelyek az emberek akaratnak a megjelenési formái. Ezek nélkül a megnyilvánulások nélkül nincs világ: nem létezik.
Ez hasonló egy lézer képhez: bekapcsol a lézer, és a kép feltűnik a levegőben. Ha nem kapcsolom be, nem lesz kialakuló kép. Ez az, ahogy a spirituális világot is érzékelem. Ezzel szemben az anyagi világ, amely még az akaratom kifejezése nélkül is létezik. Ebben a valóságban, életciklusokon megyek át, és ez megváltoztat engem, anélkül, hogy erre ráébrednénk; nem kérdezi meg, hogy részt akarok venni ebben, vagy sem.
Ezért ez a valóság nagyon „anyaginak” tűnik a számomra. Minden változás a tudatos részvételem nélkül történik, az adakozásra törekvésemmel; ezek egyszerűen kibomlanak természetes módon a felső erő hatására, amely mindent haladásra ösztökél.
De amikor ebben a fizikai világban elérek egy állapotot, amikor aktív részt akarok vállalni a saját fejlődésemben, az élet értelmére vonatkozó kérdés felébred bennem. Ettől a pillanattól elkezdem keresni erre a választ.
Még is mindez azért történik, hogy elkezdjem aktiválni a spirituális valóságot. Abban a pillanatban, amikor készen állok erre, felfedezem azt a valóság részt, amely aktiválódott általam. Ez az, amit az első spirituális szintjének tekinthet az ember.
Ezért, minden cselekedetünk, a fizikai síkon kezdődik, azzal az elképzeléssel, hogy nekem kell törekednem arra, hogy a környezetem befolyásoljon engem, és én befolyásoljam a környezetem, minden lehetséges formában, az elérhető erők és lehetőségek által, ahogy az írva van: „Minden, amit megtehetünk, meg kell tennünk!”, ami azt jelenti, hogy meg kell ragadnunk minden lehetőséget, lényegtelen mi is lehet az.
Végül is, ha valaki végrehajt minden lehetséges cselekedetet, anyagi formában, a megfelelő, tudatos részvétel nélkül, akkor is ráébred erre a valóságra. Ez a módja, ahogy ez felépül.
KN