Dr. Michael Laitman

A Teremtés alapképlete

„És a Teremtő beszélt Mózessel, és mondta, Én vagyok az Úr”

(Semot, 6 resz)

Lényegeben ez a legfontosabb alapelv. Mivel a Kabbala Bölcseletenek difiniciója által, arra a  magasztos célra szolgál: a Teremtő megjelenitése a Teremtménynek számára ebben a világban. És ez pedig  a módszere a Teremtőnek a felfedezésének, mely Teremtő a felső erő, az egyetlen erő, amely a világban létezik, a legfontosabb alapelve a természetnek.

Mint a fizikában, Einstein arról vágyott hogy felfedezze ezt az Univerzális képletet az egész teremtésnek. Érezte, hogy léteznie kell egy irányitó törvénynek, szabálynak, amely okot ad az egész valóságnak és a célnak. Ezt az erőt akarta felfedezni ami befolyásol mindent, ezt az egyetlen erőt.

Ez az amit a Kabbala Tudománya megad nekünk, de nem ezen a világon belül adja ezt meg, mivel ebben a világban ez lehetetlen, hogy felfedezzuk ezt a végtelen faktort.  Ez a világ csak a végeredmények világa, és minden ami benne taláható a Felső vilagból ereszkedik le. A Kabbala Tudománya felfedi ezt az egységes formulát, ezt egyetlen erőt, amelyet úgy hivunk, hogy: „Nincsen nenki más rajta kivül” – és ez az alapvető ereje a természetnek. Ezt hivhatjuk különböző neveken, a”Teremtő”, Isten, Kádos ha Baruch hu, Zeir Ampin az Acilut világa. Ennek a Felső erőnek sok neve van, amelyeket mi a megszerzési vágyunkon belül adjuk. Ezt a „tiz eltörölhetetlen” mi egy erőnek nevezzük, amely felfedezödik nekünk a kilenc alapvető arculaton keresztul, amiket ugy hivunk, hogy „az első kilenc Szfira”, –  amelyeket mi érzékelünk és megszerzünk, abban a mértékben, mint amekkora mértékben a tizedik Szfira, a Malchut, a formák azonosságába kerül az első kilenc szfirával.

A legfontosabb „parancsolat” ( „micva”), az, hogy ” Én vagyok az Úr !”, az az, hogy felfedezzük a Teremtőt, a vele való azonosságon keresztül, hogy  a teremtmény eléri a  forma azonosságot, az össeolvadást a Teremtővel. Eléri a Teremtőnek a szintjét, megvalósitja teremtésének a célját. És ennek eredményeként, egyensúlyt hoz létre, és elégedettséget okoz a Teremtőnek.

Mindig amikor lépéseket teszünk a spirituális megszerzésre, megérthető számunkra, hogy a cél felé haladunk a Teremtő megszerzésére, amely az adakozás és a szeretet ereje, és ilyen módon fedeződik fel. A mi összes cselekedeteink azok, melyek ugyanabban az irányban mennek: a Teremtőnek a felfedezésére a Teremtmények számára, ebben a világban. Mi elkötelezzük magunkat, rengeteg cselekedetekbe, számitásokba, szándékokba bocsátkozunk. A legvégén az adakozás, a cselekedet, a gondolat, mind annak a felfedezése, hogy: „Én vagyok az Úr!”, az egyetlen erő, amely nélkul nem létezik semmi.

bs

Szólj hozzá

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

77 queries in 0,168 seconds.