Dr. Michael Laitman

Az Egyiptomi fogság olyan nagy, mint az Univerzum

A fáraó és az összes irányítója a Teremtő hűséges szolgái, azaz „angyalok” vagy erők, amelyek megvalósítják a teremtés programját. Ők hajtják végre a Felső Erő, Teremtő utasításait, mivel nincs senki Rajta kívül. Azonban most, a Teremtő által kinevezett fáraó, aki a teljes hűségével uralkodik a Teremtő helyett, de az Ő érdekében az ember felett ebben a világban, annak érdekében, hogy biztosítsa a sötétség érzékelését, és eljuttasson bennünket az ezzel ellentétes erő feltátásához, amely a szeretet és az adakozás.

Most maga a fáraó tárul fel a világunkban. Ezt megelőzően, csak a segítői, irányítói mutatkoztak meg a számunkra. Nem hallottunk magáról a fáraóról, az „Egyiptomi száműzetés” végéig, amikor hirtelen bemutatkozott, mint „egy új király, amely felemelkedett Egyiptomban.” Eddig bizonyos irányítói és miniszterei uralkodtak.

Ugyanez már megtörtént az emberi történelem során. Különböző, kisebb erők befolyása alatt álltunk, melyek nyomás alá helyezték az emberi társadalmat, új fejlesztések jelentek meg, új földrészeket fedeztünk fel, új technológiák kerültek kidolgozásra, ameddig elérkeztünk egy globális világhoz. A fáraó ezen a ponton kezdett feltárulni. Ő az erő, amely meggátol, nem enged bennünket egységre lépni.

Sok ember, szerte a világban már érzi, hogy a megváltás csak a kapcsolatban rejlik. Láthatjuk, hogy az átfogó, egymástól való függés ilyen fokán, nem maradt semmilyen más választásunk, mivel a világ annyira globális lett. Az élet fejlesztésének egyetlen módja, az egységre lépésünk. Nincs más választásunk, mert annyira függünk egymástól. Képtelen vagyunk függetlenné válni, leszakadni egymásról, mint egy elrontott házasságban, és menni mindannyiunknak a saját útján. Egy kicsiny, közös bolygón élünk, és nincs hová mennünk. Be vagyunk zárva, mint egy kalitkába.

Mi képtelenek vagyunk megegyezni egymással ebben a világban, megteremtve egy közös, világ kormányt, vagy elérni valamiféle egységes véleményt, és hanem folyamatosan vitatkozunk. Ennek az egyet nem értésnek soha nem lesz vége, sőt, inkább csak növekszik.  

Nagyon furcsa lesz ezt látni, mivel valóban mindenki függ mindenkitől: Európa, Amerika, az Arab országok, Ázsia, Japán, Kína. Tényleg annyira nehéz összegyúlni egy helyen, létrehozni, egy újfajta „G50” találkozót, és elérni valamiféle közös megegyezést? Különben a világ egyszerűen visszazuhan a kezdeti „káoszba,” és sötétségbe.”

Azonban az emberek nem fognak eljutni, egy közös egyetértésig. A gonoszság ereje ezen az úton tartja őket, és közéjük áll, és képtelenek elképzelni, hogyan kapcsolódhatnának egymással. Csak a képtelenségüket ismerik fel a kapcsolatra, és nem tudják megtanulni, hogyan kell ezt elérni. Mindez ezért van, mert a „kapcsolat jelentésének” feltárása ugyanaz, mint a Felső Erő feltárása, ugyanis ez az egyetlen dolog, amely össze tud kapcsolni bennünket.

Ez nem lesz egy egyszerű időszak, ami előtt állunk. Eddig az emberek valamilyen módon képesek voltak irányítani az életüket, mintha a világ nem vált volna globálissá, és a nélkül tudnák folytatni a létezésüket, hogy bárki másnak az érdekeit figyelembe kellene venniük. Azonban a fejlődésünk teljes mértékben az egység irányába vezet minket. Még is nem kapunk megerősítést az egységre. Ez az, ahol a fáraó, aki szétválaszt bennünket, feltátásra kerül.  

Majd ahogy az írva van az Egyiptomi szolgaság történetében, „ők felsikoltanak (ekkor az egész világ gyermekeiről van szó) nem tudva, hogy mit tegyenek. Akkor fog feltárulni a módszer, a kabbala bölcsessége, amely feltárja a teremtőt a teremtmény számára, ebben a világban.

Végül még egy nagyon egyszerű, hétköznapi életre sem leszünk képesek ebben a világban, ennek az erőnek a megismerése nélkül. Egyszerűen képtelenek leszünk létezni. fel fogjuk egymást zabálni. Ez az a mód, ahogy a kabbalának a szükségessége, mint a teremtő felfedezésének eszköze, el fog jönni. Meg fogjuk tanulni, hogy a világ ezen a módon lett megteremtve, és ment át az említett fejlődésen, kizárólag azért, hogy olyanná váljon, mint a Teremtő, hogy egyesüljön vele, miközben feléje törekszik. A teremtés teljes programja ezáltal valósul meg.   

KN

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,181 seconds.