Báál HaSzulám, 10.levele: Fáraó magába szívja az Ízráél-re (a teremtő-ádás-ra vágyókra) szálló Fényt : ahogy mondják: “egy rabszolga sem volt képes elmenekülni az egós Egyptomból.”
Haladásunk mintha “negativ” lenne, hisze erőfeszítéseket tettünk és azt hittük, haladunk, hogy sikereink vannak az úton és hirtelen mindene eltűnik. Fáraó felszippantja a megvilágítást magába és minden az egóban eltűnik, nem marad semmi a fáradozásaink eredményeképpen.
Ez ráadásul egyre fokozódó folyamat, végül úgy érezzük, nem bírunk az egón dolgozni már, mert felfalja a sikereinket. AMint érzünk egy kis megvilágítást, ébredést, társulást a társakkal, hajlandóságot, hogy az önmagában jelentés nélküli önző evilág fölé emelkedjünk, másnap eltűnik minden haladásunk regggelre. Hová tűnik?
Reggelre kelve már megint zéróról folytatjuk, vagy minuszból? Föl kell mászni az állati állapot fölé, alig értem, ki vagyok, újra felébredni és a cél fontosságán dolgozni kell újrakezdve, mi folyik itt? Ez a Fáraó kötelékének műve.
Semmi nem “véletlen” a szellemi-adó szinten nem a “természet vak tettei” ezek. A természet is a Teremtő erőbóől áll: vagy az Arcát vagy a Hátsó Fertályt, a Fáraót látjuk. De az erő ugyanaz: “Nincsen más rajta kívül.” s mi mindig a két (jó és rossz) hatás között állunk. Semmi soha nem véletlen és jelentéstelen. Csak elmozdul a két erő közt a mérleg nyelve, ha észrevesszük a lehetőséget az erőfeszítésre (a társak felé).
Teremtőnk úgy akarta, hogy a Fáraó szolgái legyünk, eltörölje minden tegnapi erőfeszítésünket, s tehetetlenek legyünk a cél elérésében. És épp a Fáraónak hála vesszük észre a Teremtőt.
[41103]
From the 1st part of the Daily Kabbalah Lesson 4/20/2011, Baal HaSulam’s
