Játszani az adakozás játékát
A valóság képét kizárólag az egoista vágyak prizmáján át érzékelem. Látszólag van egy bizonyos valóság rajtam kívül. Az én számomra, mint egy jól körülírható test jelenik ez meg, egy bizonyos mértékkel.
Egy olyan lény vagyok, akire hat a hideg, a meleg, a gravitáció, a szél, a hullámok, és sok egyéb faktor. Így egy bizonyos valóságot érzek magamon kívül, jóllehet csak akkor, ha hatást gyakorol a testemre. Ennek a forrása maga azonban kívül van az elérhetőségemen. Rögtön mellettem, esetleg éppen a világvége történik, azonban ha kívül esik a látóteremen, akkor nem fogom érzékelni. Kitudja, mennyi dimenzió vesz körül engem, és mekkora események zajlanak bennük? Egyszerűen nincsenek érzékelőim erre.
A saját valóságomban élek, ami mellett sok más valóság létezik párhuzamosan. Hasonlóan ahhoz, ahogy egyik hullám keresztezi a másikat anélkül, hogy kapcsolatba lépnének egymással, mivel különböző hullámhosszúak. Tehát több, sokszorozódó világ mentén élek a saját világomban, mint az összesség egy része, képes vagyok azt érzékelni.
Azonban amikor eljön a pillanat, hogy a világom szűknek és kicsinynek bizonyul, akkor szenvedés lesz élni benne. Akkor kapok egy csoportot, vezetőt az úton, utasításokat és könyveket, hogy érzékelhessem majd a többi világot, amelyeket ma még nem, annak a ténynek az ellenére, hogy én azokban is benne vagyok. Minden, mindenben, ezt a bölcsességet nevezik kabbalának, az érzékelés és az érzékek tudományának, feltárulásnak.
A teremtés valóságának egésze, a felső erő, a Teremtő. Hogy érhetem el, ha nem érzékelem? Hogy ezt meg tudjam tenni, azt mondták nekem, hogy erőfeszítéseket kell tennem, hogy fokozatosan kifejlesszem az érzékszerveimet. Máskülönben nem leszek képes dolgozni velük. Meg kell tanulnom uralni és irányítani őket, hogy felfedezhessem az óriási kiterjedésű külső valóságot a segítségükkel.
Hogy tesszük ezt meg? A kabbalisták azt mondják nekünk: „Felfedeztük, hogy ez kizárólag gyakorlással érhető el, ha használjuk őket a barátokkal kapcsolatos együttműködésünk során. Ők sem, egy szélesebb valóságot érzékelnek, mindenki elkezd egy játékot játszani önmagával. Elkezdenek összekapcsolódni, egyesülni, törődni egymással, kiépíteni egy valódi közösséget, ahol mindenki motivált adakozni a másik irányába, a szeretetre, ás a viszonosságra.
Ennek megfelelően, a személy is fölé emelkedik az egoizmusának, és még ha valójában mindez csak egy játék, és még mindig az ego mozgatja is az embert, a hatalmas erőfeszítés egy új irányzatot fejleszt benne. E miatt az új benyomás miatt, előre fog haladni. Még ha az adakozás és az egység nem is elérhető, ezt kell játszani, cselekedni az ember kicsiny világában.
Miért kell ezt tennünk? Azért, hogy az ember érezze a hiányt, és szétválaszthassa, mivel rendelkezik, és mivel nem. Ezek az új részletei az érzékelésnek, megteremtenek egy bizonyos hozzáállást az emberben, és fel fogja fedezni, hogy átitatódott egy új érzékeléssel, amely egy új dimenzió érzékelésére alkalmas eszköz. Hirtelen felismeri, hogy valóban lehetséges nem csak, a saját, kapni akarással teli világában létezni, hanem van egy elérhető, hatalmas külső világ, amiben minden egy teljesen más módon épül fel.
Mit jelent a „teljesen más módon?” Az ember ezt nevezetesen az önmagával való játék során érzi meg. Majd mindenki érezni fogja, hogy van ott egy bizonyos minőség magunkon kívül, egy olyan minőség, amely mások irányába mutat. Még ha ezt valaki egoisztikusan is közelíti meg, mint a gyerekek, amikor versenyautó vezetőt, pilótát, vagy cowboyt játszanak, amely játék fejleszti őket, tehát így halad az ember is előre az életében.
KN