Mi marad egy almából?
Kérdés
Mint a fejlődés egy példája, beszéljünk egy alma éréséről, amely átmegy a keserűség állapotain, mielőtt egy ízletes gyümölcsé válna. Habár az alma érés után lehullik majd a földre, elrothad, majd a magvait odaadja a földnek. Tehát úgy néz ki, mintha mi csak a köztes állapotokat írnánk le, nem?
Válasz
Ez nem így van. Miután megérett egy alma, a következő állapota a fejlődésének, egy új generációhoz tartozik már, egy új állapotban. Pontosan ezért rohad el, jár le a saját ideje, és adja oda a hajtásait, a következő állapotnak. Mindez tehát a fejlődés útja, egy fejlettebb fokozatot szolgál, vagyis az állati és a beszélő szinteket.
Tehát a testeink generációról, generációra változnak, élnek és halnak és mi fokozatosan bontakoztatjuk ki önmagunkat, egy bizonyos mértékben, érzékelésben, az érzékszervünket, azaz egy ivadékát a magasabb emberi szintnek. Az almához való hasonlóságunk ellenére, amely különböző életciklusokon megy át, élet és halál eredménye, az, alma esetében, a fejlődés következő lépéséhez tartozó életben marad meg. A mi esetünkben, a testek felett fokozatosan összegyűjtött emberi magvak, azaz érzések, és kapcsolatok, elvezetnek bennünket, az egység szükségességéhez.
Ezáltal, megalkotjuk a természet egy másik rendszerét, amely ezt megelőzően nem létezett, amely egy olyan egység, amely nem testeket kapcsol össze, hanem emberi tudatosságokat. Ez az, amit valódi emberi közösségnek nevezünk, és nem az a fajta külső kapcsolatrendszer, amely az emberek között ma működik, amely rosszabb, mint az állatok közössége. Mi mindannyian, egy valódi emberi közösségben fogunk egyesülni, felépítve azt önmagunk felett, a jelenlegi életünkben
Amikor megformáljuk ezt a struktúrát, ez lesz az emberi szint. A teljes természet, azaz az ásványi, növényi, és állati szintek, már egyetlen mechanizmusba kapcsolódnak, amelyből az emberi szint hiányzott.
Ameddig mi ki nem építjük magunk között, ezt a teljes, csodálatos rendszert, a természet nyűgje vagyunk csupán. Amikor felépül az egységünk, akkor harmóniába kerülünk a természet összes szintjével, és magunkkal. Akkor, érezni fogjuk, mennyire teljes és csodálatos a teljes természet.
Ez az, amihez el kell érnünk. Ez a végső állapota az evolúciónak. Generációról generációra átmegyünk szétszórattatási fázisokon, mint az említett alma, és odaadjuk az életünket, a következő generációnak. Ez minden tehát, amit minden életünkben beépíthetünk a vágyba, amely majd egy napon egyesül, és eggyé válik, a többiek ugyanilyen módon alakuló vágyával.
Mindenki a saját hibáiból és sikereiből származó gondolatait, és érzéseit odaadja hozzájárulásként az emberi fokozathoz, ahhoz a szerkezethez, amely végül majd teljes lesz. Ez a fokozat jelen van a tudatosságunkban, mivel az ember a bestiától pontosan az elme, a megértés, a beteljesedés, vagyis a bölcsesség birtoklása által különbözik.
KN
