Kérdés
A Zohár egy köztünk lévő kapcsolati rendszer, azt tanítod. Hogyan fejezi ki ezeket a kapcsolatokat a Zohár itt a betűk alakjában vagy a szavak mögöttes jelentésében?
Válasz
Nem találhatók e kapcsolatok jelei a szavakban vagy a betűkben, de rajtuk kívül sem. Hanem maga a Zohár egy kapcsoló szerkezet, nem más. Nem tudom, hogyan működik: csak azt tudom, hogyha a vágyaim helyesek (odaadók) s azzal a reménnyel olvasom a Zohár-t, hogy e remények beteljesülnek, akkor ez a kapcsolódás létrejön.
Ez olyan, mint az a szerkezet, amit ha bdugok a falban a villanyba, már csak egy csöpp hiányzik: még egy kis vágy és gondolat kell a részemről, s akkor a gép elkezdi áramoltatni a villanyt és beindul.
Ezt kell elvárnunk, semmi mást. Ezt úgy hívjuk: a megváltás várása. de persze a legjobb képességünk szerint fel kell készíteni erre a vágyainkat, szükségleteinket, hogy a kijavítás,a gyógyulás, felépülés felé vezessenek. Az éretlen vágy nem érdemli a kijavítást. És a múltbeli vágyak, ami helyett új kéne, vagy ugyanaz a vágy magasabb erővel szintén nem tud kijavulni. .
Ezt mind teljesen pontosan kell látni, s akkor a Gyógyító megvilágító Fény eljön és mi beleolvadunk az adás-Teremtőbe. Ez a mi adás-teremtő munkánk.
[42476]
From the 2nd part of the Daily Kabbalah Lesson 5/8/2011, The Zohar