A növekedés paradoxa
Azért, hogy felfogjam a spirituális világot, fel kell épitsek magamban egy új érzekenységet, hogy az érzékenység megértse mi is a rossz hajlam. Ilyen érzekenység nem létezik bennem, és nem vagyok képes meglátni a rosszat. Én ismerem azt? Hol a rossz hajlam? Nem tudom, ki az miaz, de én meg tudom vizsgálni magamat.
Ilyen formán, előszőr is létre kell hozzam, és meg kell határozzam magamban a rossz hajlam érzékelését. Hogyan tudom ezt megtenni? Újra kell egyesüljek a környezettel, amely elkezd, vezetni kapcsolatot teremteni velem és elérkezek egy új állapothoz, amely közöttem és a barátok között létezik.
Én elképzelem magamban: mi volna, ha lenne közöttünk egy kölcsönös szoros kapcsolat, valamilyen vágyunk, szándékunk, érezni egymást, mint egy közös és teljes egészet? Egyelőre én elképzelem, nem egy reális alapon, és adok magamnak egy teljes jogú ” virtuális” számitást. Én továbbra is ebben a valóságban élek, de mindenesetre fantáziálok és elképzelem: “Hogyan nézhet ez ki. Én és ők különbözőek vagyunk, én számukra és ők nekem. Én lehajtom a fejem előttuk, megnővelem őket a szememben, mint a nemzedék legnagyobbjait. Ők segitenek nekem, belém helyeznek új cselekedeteket, szükségessé teszik számomra, hogy újraértékeljem a cél fontosságát.
Kapok tőluk, új értelmet, új fontosságot, új vágyat, új szándékot, amelyek nem léteztek bennem azelőtt. Ez hasonlú azzal, mint egy csepp magzat, amely táplálékot kap az anyja méhében: elérkezik hozzá az anyja testéből a vér, és növekedni kezd. Én is kezdek kapni közös és új értelmet, köztem és a barátok között. Ezek felfedeződnek bennem, én azt érzem amit a környezetemtől kapok, és ennek az alapján növekszem.
Ha nem kapnék semmit a barátoktól, akkor nem nüvekednék, de ha kapok akkor növekszem. Ez a paradox: azért, hogy kapjak tőluk táplálékot, lenullázom magam, és mivel én kapok táplálékot, én megnövekszem.
Mi nővekedik bennem? Az őtőlük kapott minta, kép. Én nem kapok “vért” csak úgy, mint egy csepp magzat, mert bennem van a resimók (informació morzsák) gyüjteménye, hanem a resimó elkezd növekedni és terjedni a “hús”-ban, a saját tulajdonsága szerint. Lényegében, a csepp magzat kaphat táplálékot bárkitől, sőt mesterséges körülmények között is. Az ember (magzat) a spirituálitása elején megkapja a szándékot, amelyet a növekedése folyamán kap. A formája a körülményeitől függnek.
Minnél inkább függök a barátoktól, annál gyorsabban és jobban növekszem, és én közelebb fógódzkodom az igazi formához, közelebb hozzájuk. Nincsen más választás: azt a formát amit én kapok, ez az én környezetem formája. Az én munkám ebből van alkotva, hogy amennyiben állandóan lenullázom magam, megkapom tőluk az ő formájukat, és az ruházatot húz rám többet és többet.
Ebben a spiritualis fejlődésin formában, a növekedési folyamat szerint, én fokozatosan hasonlóvá válok a fényhez, a felső fokozathoz, megkapom a formát az anya méhéből, a csoporttól.
bs
