Szabad terület a Fény számára valakiben
Kérdés
Miért volt szükségszerű elszakadni a Teremtőtől a legtávolabbi pontig, a korrekció és a Vele való összeolvadás érdekében?
Válasz
Nem elegendő leereszkedni az összes világon keresztül ehhez a világhoz. Még mélyebbre kell ereszkednünk. Csak amikor belépünk a csoportba, kezdjük elérni és megérteni, hogy mi az, hogy „eltört ember.” Majd lejjebb és lejjebb süllyedünk, sokkal mélyebbre annál, ahol voltunk, amikor elkezdtünk tanulni.
Mindezek után nem vagyunk tisztában a gonosz hajlamunkkal, és nem érzünk kényelmetlenséget emiatt. Ezen a ponton, még mindig azt gondoljuk, hogy a vágy, amink megvolt, az jó volt, és minél fejlettebb az egónk, annál több energiát ad a fejlődésre.
Majd megjelenik bennünk a másokkal való egyesülés vágya, és feltárul a csoport belső lényege. Ezt tesszük, miközben folyamatosan azon gondolkozunk, hogyan találhatnánk meg a belső kapcsolatot magunk között, amely ugyan létezik, de le van rejtve előlünk. Ezt csak akkor lehetséges feltárni, amikor felfedezzük, hogy állandóan elfelejtkezünk erről, elutasítjuk és gyűlöljük ennek az egységnek a gondolatát is. Ezáltal az ember fokozatosan elérkezik a természete megismeréséhez.
Ez még mindig zuhanás, mivel nem tárult még fel a teljes gonoszság, minden emelkedés és sűlyedés kizárólag az által van meghatározva, hogy a teremtmény hogyan érez azzal kapcsolatban. A személy még mindig nem látja önmagát távolabb a Teremtőtől. Az összes tapasztalata és megértése azon a távolságon alapul, amennyire éppen van a Teremtőtől, és ebben az értelemben, mintha állandóan távolodna Tőle.
Ezért érez még nagyobb ürességet, keserűséget és zavarodottságot. Nem érti, hogy lehetséges az, hogy tanul, tevékenykedik, annyi mindent tesz, csak azért, hogy rosszul érezze magát, ahogy világ egyre sötétebbé válik a számára. Mégis végül megérti, hogy az a módja annak, ahogy a teremtett lény valóban megvilágosodik, és hogy ezen át kell mennie.
Végül egyetért ezzel, és ezt nevezzük „a feltétel nélküli elfogadásnak.” Mindenre felkészül, ami jöhet az életébe, és azt gondolja, bármi is következik, az úgy helyes, még ha az elképzelhető legmélyebbre zuhanva is érzi magát. a legfontosabb, hogy nem szabad feladni!
Ebben az esetben még nagyobb fellángolást kap az egója, de ezzel párhuzamosan kap mindig egy lehetőséget ennek a korrekciójára. Az előre haladás két ellentétes erőn múlik, mivel amikor elkezd korrigálni, azonossá válni a Teremtővel, és közelebb kerülni hozzá, minden új lépéssel meg kell értenie, a saját ellentétes természetét is a Teremtővel szemben, a „baloldalon.” Akkor ennek megfelelően meghívhatja a Fényt „a jobb oldalon,” és korrigálhatja magát mindezzel „a középső vonalon.”
Ennek a jelentése, hogy a teljes felemelkedése alatt, a Végtelen Világ Malchutjához annak utolsó pillanatáig, az összetapadás tekintetében, azaz“Rav Paalim UMekabtziel (Aki megáldja és megszépítő őt)” az ember folyamatosan nagyobb gonoszságot tár fel. Ez elkerülhetetlen.
Különben nem fogjuk magunkban megtalálni a Fényre való igényt. Szükségünk van egy helyre, ahol összerakhatjuk a Teremtőt önmagunkon belül. Ennek a helynek ellentételes tulajdonságúnak kellene lennie, mint a Teremtőtől öröklődő tulajdonságok, és csak tőlem fog függeni, mit kell ezen belül tenni.
Ezért találunk rá erre az ürességre, minden helyre, amelyet magában foglal, és azok összes elemeire, amelyek elválasztott, ellentétes és egymástól távol álló részek, egy építő készlet törött részeihez hasonlóan. Mi azonban elkezdjük összeszerelni, keresve az összeillő darabokat, és egymáshoz illesztve a helyes sorrendbe őket, az ok okozati sorrendnek megfelelően, tehát úgy illesztjük össze a részleteket, ahogy azok a törés előtt egybe voltak.
Ezáltal hogy a Teremtő milyen módon érez engem, mennyire jó, és mennyire csak jót cselekszik, amely megteremtette a „létezést a hiányból,” hogy szükségem legyen saját korrekciómra. Ez a felébredés,a melyet én teremtek a hiányból, segít nekem megérteni a „létezést a létezésből” (Yesh Mi Yesh) amely megteremtett engem..
A teljes folyamatot, amin ez a pont át megy Ő teremtett kizárólag ezért, hogy én elérhessem a Végtelen Fényt. Mindezen állomások előzetesen be voltak állítva, a Teremtés tervéve elvoltak ültetve, megelőzve ennek a „hiányból született pontnak” a teremtését, ahogy mondva van: „egy cselekedet vége tartalmazza, a saját kezdeti gondolatát.” Így érkezik el a beteljesedés erejéhez, amely megteremtette, és a megértéséhez annak, mi a lényege a teljes teremtési folyamatnak.
KN