Dr. Michael Laitman

Lehetnek különböző emberek egyenlők?

Baal HaSulam, „Béke a világban:” Ezáltal az ember úgy találja, hogy az igazság jellemzőiben nincs gyakorlati képesség sem az egyén útjának, sem az abszolút és kielégítő irányába mutató kollektív út megszervezéséhez. Tehát ez teljes mértékben alkalmatlan az élet megszervezésére, a világ korrekciójának a végén.

A Teremtő úgy tűnik, mintha játszana velünk. Egyfelől azt mondja, hogy  mindent az igazság jellemzőinek alapján kell tennünk, azaz mindenkinek oda kell adni, amennyi csak lehetséges és szükséges az élete fenntartásához, a természetének megfelelő módon, amelyet nem ő választott. Ugyanakkor az adakozás, még őszintébben, szintén a belső minőségektől, és különbségektől függ.

Ez azt jelenti, hogy mindenki egyedi a megszerzésben és az adakozásban egyaránt. Hogy oldhatjuk meg a problémát, és maradhatunk az igazság keretein belül? Milyen feltételeket szabad alkalmaznunk? A munkával töltött idő és a teljesítmény nem alkalmas erre mivel mindenki különböző. A Teremtő teremtett bennünket, tehát egyszerűen képtelenek vagyunk összehasonlítást teremteni egymás tekintetében. Hogyan alapozhatunk meg egy kölcsönös kapcsolatot egymás közölt?  

Például órákat töltök azzal, hogy kicsikarjak mosolyt valakiből, miközben valaki más, azonnal rám mosolyog. Mindenkinek megvan a saját karaktere, viselkedése, hangulati fordulatai és ezer más paramétere. Hogyan tudunk együttműködni akkor?

Vezet bennünket a Teremtő? „Nektek egyenlővé kell válnotok,” ezt mondja. De mi különbözőek vagyunk! Hogy lehetséges kiértékelni egy embert, valamiféle összehasonlíthatóság alapján? Hol találhatunk használható kritériumokat erre? 

Itt az ideje, hogy kiépítsünk egy emberi társadalmat, amely mindannyiunknak megadja az összekapcsolódást lehetőségét, akár a fogaskerekek. Senki nem tudja, hogy kellene a másik felé fordulni. Milyen példákat használhatunk? Hogyan valósíthatjuk azt meg? A feladat egyszerűen nem reális, és ez a hatalmas probléma.  

Az egész emberiségnek meg kell értenie, az ebben rejlő nehézséget, és annak az okait. Ma mindannyian megértjük, hogy beléptünk egy új történetbe, és össze kell kapcsolódnunk, egyesülnünk, egy békés úton. Nincs más választás, le kell csökkentenünk a fogyasztást, limitálnunk a gonosz hajlamunkat, az önzésünket, el kell kezdeni az élet normáit csökkenteni egy-egy régióban, és megosztani a felszabaduló forrásokat egy másik régióval. De hogyan?  

Mindazok, akik sikeresek a gazdaságban, iparban, tudományban, kultúrában, stb. fel kell állniuk, és kijelenteniük, hogy „Elértem mindent a saját két kezemmel, dolgoztam a sikerérét, tehát engedjünk másokat is így tenni.” Ez jól hangzik.

Más szavakkal ez a személy azt mondja:” Menjük a Mester elé, aki teremtett engem. Ő adta ezeket a feltételeket, és én, elértem mindent. „ Azaz, a teljes kérést, a különbözőségre irányítja, a Teremtőhöz viszonyítva. Ő az, aki különbözőnek teremtette az embereket, és elvárja tőlük, hogy egyesüljenek, amely nélkül nem lehetséges a létezés folytatása.

Ez az a probléma, amelyet meg kell most oldanunk.  

KN

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

64 queries in 0,126 seconds.