Dr. Michael Laitman

Bárcsak te is…

Dr. Michael Laitman

Épp befejeztünk egy jó gyűlést, igazán jó volt. Vannak kellemes, meleg hangulatú gyűlések, de most valami nagyobb létrejött.Az emberek érezték a Fényt /adást/ az egymás felé forduásban. Persze fogunk még ilyeneken részt venni, s látni fogjuk, ahogy dolgozunk két gyűlés közt, hogyan változunk belül.

Ha igazi haladást akarunk, akkor a következő, jövőbeli jobb állapotra kell képzeletben figyelni, s nem az előzőt megtartani kellemes emlékként, amit épp elértünk. Nem kell visszafelé nézni, A múlt nem ad példát. Előre felé kell nézni. Remélem et tesszük majd.

Itt és ezáltal alakul ki a lelkiségi hordozó /kli/ ami bennünk nő. De a hordozóknak egyesülni kell, mert az egymás közti kapcsolat az, ami a 125 szint első fokára felvisz, egybe kell olvadni a 125-dik fokozaton. Ez még nincs meg, de közeledünk hozzá. .

Noha most elbúcsúzunk, meg kell értenünk, hogy minden, mi létezik a világunkban – a tér, idő s a tett – azért van, hogy a Jövőbeli tökéletes célhoz elvezessen /ahol nincs betegség és halál, a kiteljesedés/ Ezért kell közelebb kerülni egymáshoz a tanuló társaknak lassan. Kölcsönös felelsősséget jelent a közös vág a lelki gyógylásra – ez az a feltétel, aminek ki kell alkulni egy csoporban. Erre mondom, hogy bárcak te is része lennél.
[45613]
From the 7th lesson at the Moscow Convention 6/12/11

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,130 seconds.