A spiritualitás íze a hála érzetében jelenik meg
Attól függően, hogy mi vajon a “Király palotájában” tettük-e dolgunkat, és amekkora mértékben korrigáltuk edényeinket, meghatározza majd a “lakomát” amihez eljutunk majd, és hogy abban milyen ízeket érzünk majd, édeset vagy keserűt. Mi élvezzük hasonlóságunkat a Teremtővel, és élvezzük annak ízeit, és mindeközben korrigálatlan edényeinken belül keserűséget érzünk.
Azonban nem a finomságok keserűek, hanem a szándékunk, a saját gonoszságunk felfedezése, a megfelelő adakozás iránti szándék hiánya, amely miatt mi képtelen vagyunk elérni a Királyt. Más szóval a gonosz felismeréséhez való elérkezésről szól a teljes folyamat.
Munkámban miközben én egy királyi lakomára várok, el kell érjek egy olyan állapotot, amikor a munka maga válik lakomává számomra, egy olyan jutalommá mely olyan boldoggá tesz engem, hogy semmi másra nincs szükségem. Amennyiben én örömet okozok a Királynak, én hajlandó vagyok abban az állapotban megmaradni, melyet “ez a világ”-nak nevezünk. Én nem kérek Tőle semmi mást, kivéve egy dolgot: annak lehetőségét, hogy hálás lehessek Neki. Még arra sincsen szükségem, hogy tudjam azt, hogy örömet okozok Neki, mivel ez az érzékelés a lehető legnagyobb élvezetet okozná. Így én még ezt sem akarom érezni.
Én csak ugyanazon a helyen akarok maradni ahol most vagyok, anélkül hogy bármekkora plusz megértést, elérést, kapcsolatot vagy ízt kapnék hozzá. Ha egyátalán szükségem is van valamire, az csak az hogy köszönetet mondhassak a Teremtőnek, semmi többre. Ez az ami a teljes munkámat és teljes jutalmamat jelenti.
Rendben van amennyiben azt sem tudom kinek adakozom, és hogy adakozom-e egyátalán, és hogy mi történik ezután – még akkor is ha semmit sem tudok. Én leválasztom magamat bármilyen önző megértésről, elérésről és érzékelésről. Ennél fogva miután az összes korrekció megtörtént, elkezdem érzékelni a Tóra valódi ízét.
Én felemelem a Shechina-t (Istenséget) a porból, bár mindez csak az én nézőpontomból történik így, miközben a Shechina maga nem változik. Írva van, “És te régi, raktáron tartott étket eszel majd”. Én becsapom magamat, hogy látszólag ebben a világban élek. Semmi nem változik, kivéve azt az értéket amit én magam adok. Amennyiben én hálásan elfogadom a Teremtőtől jelenlegi, lehető legrosszabb állapotomat, akkor nincs annál jobb állapot.
