Dr. Michael Laitman

Amig a vonat el nem ragad minket

A csoport úgy dolgozik, hogy minden tagja, felhasználja a hatalmas erejét a Fénynek . Meg kell hallaniuk a tanár utasítását és megvalósítani azt  egymás között. Fontos, az Egység és az összekapcsolódás, a „kör”, amit egymás között teremtünk. Mindenki egyenlő, senki nem alacsonyabb, vagy nagyobb, egy tulajdonság, vagy valami elért siker alapján. Kicsi és nagy, kezdők es régebbi tanulók, mind egyelőek. A csoport egyenlő kell, hogy legyen, teljesen homogén és egyformán kell, hogy epekedjen az Egységért és a Kölcsönös Garanciáért.

Ha a csoport tagjai legyőzik a nehézségeket és a problémákat, és úgy akarják építeni magukat, hogy tényleg érezzék magukban az adakozás tulajdonságát, amely győzedelmeskedik közöttük, ezt a kapcsolatot nevezzük az Sechinának –(az Istenség jelenlétének). A kölcsönös vágy alapján, amely az idegen részek között alakul ki, amelyek eljutnak addig a vágyig, hogy összekapcsolódhassanak, és aztán, amekkora mértékben létrehozták a kapcsolatot, képesek ők felébreszteni magukra a Reformáló Fényt. Akkor elérkezik hozzájuk a az ÁB – SZÁG  fénye, amely megvizsgálja és korrigálja a vágyakat. Így haladnak, mindaddig, amíg megértik, és elkezdik építeni a spirituális edényt a csoporton belül, az általános közös vágyban, amelyet ők a kölcsönös adakozásban építettek. Ez az edény megtelik az adakozás tulajdonságával és a beteljesülésével, ezt nevezzük a Felső Fénynek vagy a Teremtőnek, aki már most ott lakozik közöttük.

Ez a feladat, általában, azaz, mind az közösség számára, és mint a csoport számára. De ez a feladat az emberiség számára is, amely majd akaratlanul belemerül ebbe az állapotba. Csak nekik nincsen a kezdeti szikrájuk, amely felébred a szívben és vonzza őket, hanem a szenvedések nyomják el ezeket az embereket előre. Mi kel, hogy átvegyük a szikra szerepét, és ezzel mérsékeljük a szenvedést. Ezen kívül a közvélemény hamar eljut majd, a az alapelvek részleteinek felismeréséhez, és képesek lesznek haladni egy gyorsabb módon.  A mi szerepünk, hogy átadjuk a világnak a korrekció módszerét, még mielőtt készen lennének lépéseket tenni. De most látjuk, hogy a probléma az, hogy ők gyorsabban haladnak, mint ahogy mi elhozzuk a korrekció módszerét.

Úgy tűnik, hogy mi haladunk és ők valahol messze hátul követnek.  De ez nem így van, pontosan ők haladnak egyre gyorsabban és már készen vannak megkapni tőlünk a korrekció módszerét. Mi vagyunk elkésve és nem adjuk át ezt a módszert időben. Ez a nagy probléma, hogy mi fel kell gyorsítsuk a saját fejlődésünket és átadni az emberiségnek azt amire már vágyakoznak.

BS

Szólj hozzá

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

77 queries in 0,240 seconds.