Dr. Michael Laitman

A kettős hatalom elmélete és az emberi kultúra

Baal HaSulam, “A béke” című cikkéből: Ők nehezen fogadják el a természet irányításának feltételezését… Következésképpen eljutnak a második feltételezéshez, hogy két irányító van, az egyik megteremtette és fenntartja a jót és a másik, amely megteremtette és fenntartja a gonoszt.  Természetesen figyelmen kívül hagyják a módszert a bizonyítékaival, és az összes jelzést, ami útjukba esik.

Ahogy fejlődök, különböző problémákkal találkozom, új dolgokat fedezek fel, és fokozatosan elkezdem kívülre vetíteni önmagam belső világát, elárasztva a belső minőségeimmel a külső világot. Például a számítógép irritál engem, a lassúságával, és én minden komolyságommal elkezdem a gépet átkozni ezért.

Ez be van épülve az emberi természetbe, annak az elvnek megfelelően, hogy „mi a cselekedeteiden át ismerünk meg Téged Uram.” A külvilágra irányuló hozzáállásom, a belső világomból jön. Valóban, egy objektív, külső valóság nem is létezik, minden, amit látok külsőleg, az csak a saját belső minőségeim visszaverődései.

Ezért, átemelem a fejlődési fokozatomat a külvilágba, anélkül, hogy felismerném ezt, és elvárom, hogy feleljen meg a külvilág a bennem kialakult normáknak. Gyakran, amikor emberekkel beszélek, őszintén csodálkozom, hogy miért nem értik meg, vagy érzik, amit én? Van egy mélyen gyökerező elvárásom a külső világgal szemben, egy szilárd meggyőződésem, hogy a külső világnak meg kell egyeznie azzal, amit én értek és érzékelek.

Ezen az ősi megközelítése a természetnek, mint egyetlen rendszernek, amely ben kérlelhetetlen és szigorú törvények alapján váltakozik a kettős irányítás. Az emberek felfedezték, hogy a természetnek is van potenciálja és cselekedete, ott is van ok és okozat, és akarat illetve akart nélküliség.

Az elképzeléseikben az emberek felruházták ezért a természetet olyasmivel, mint a „lélek,” célt és okokat tulajdonítottak neki, és párbeszédbe bonyolódtak vele, „ha én ezt és ezt teszem, az eredménye jó lesz. Ha mást teszek, akkor csak rosszul sülhet el. Ez olyan kapcsolat rendszer, mint ami a többi emberrel való viszonyomban működik.”

Ezen a módon az emberek elkezdték a saját minőségeiket, vágyaikat, gondolataikat és szándékaikat kiárasztani, a természetbe. Két ellentétes erő van az emberben, a jó és a gonosz. Ennek megfelelően, ezeknek a természetben is működniük kell. Az emberek jól, vagy rosszul kezelnek engem, én magam másokat szintén jól, vagy rosszul kezelek, így a természetnek hasonló felosztást kell követnie, két erő szerint.

Ebben az esetben hogy tudnám rábírni valamire a jó erejét? Vagy, éppen ellenkezőleg, a gonosz erejét? Ez jelzi a számítások megkezdését, amely a kettős hatalom természetéből indul ki.

Sőt, van itt, egy még mélyebb réteg. Nincs módom „elvinni az életemet,” spiritualizálni, és felruházni független létezéssel, egy lélektelen természetű, egyszeres hatalomban. Az egyszeres hatalom, mindig azonos. Azaz, nincs ésszerűség benne. Hogy tud valaki eltervezni valamit, ha a jó és a gonosz nem harcol benne, az egymással szemben álló elvek szerint történő számítása alapján?

Az abszolút törvény a természet tiszta, mechanikus formája. Azonban mihelyt két erő tulajdonítok neki, a jót és a rosszat, a számítás elkezdődik. Végül is, én magam a számításokat két lehetőség közötti összefüggésre alapozom. Akkor majd egyszer ki tudom vetíteni önmagam, és megtalálom ezt a két erőt a természetben.

Ezen a módon kezdődik az ellenállás, mivel az ember a valóságát hatalommal ruházza fel. Az egyesült természet nem elegendő a jelenlegi helyzet uralására, csak a kettős erő helyezi el az embert kettős hatalmi irányítás közé, mintha két tűz között lenne. Ez a mi valóság érzékelésünk. Két hatalom kényszeríti számításokra, tervezésre, harcra a jó és a rossz között, és így tovább..

A vallás ezen a ponton jön a képbe, beleértve a miszticizmust, és különböző „civakodást” a természettel. Ahogy az ember fejlődik pszichológiailag, kivetíti és átviszi a belső világát a természetbe, felruházva azt a saját erejével és minőségeivel.

Ez az, ahogy a hit kivirágzik, és szentségeket alkot, bálványokat emel mindenféle talapzatra. Ahogy az idő halad, ezek aztán az ősi idők mitológiájává válnak.

Így a kezdeti, első elképzelések a jelei az állati állapotból való kilépésnek: mint ember, megkülönbözteti magát a természettől, és leválasztja magát arról, és emberré válik. A második elképzelés a fokozatos fejlődéshez kötődik, a jó, és a rossz szembenállásához bennünk, a kapcsolat az ember és a közösség között. Amikor két szembenálló dolog jelenik meg bennünk, azonnal ennek megfelelő viszonyt keresünk a természetben is.

Ez az, ahonnan az emberi kultúra ered. A természettel való kapcsolatban, mi emberi módra voltunk képesek fejlődni, és ebben a világot átfogó kultúrában és tudományban benne rejlik az ember definíciója. Ez Ez kizárólag az ember előjoga, amely a kettős hatalom elméletéből ered.  Ennélkül, nem fejlődne a kultúra, amely megkülönböztet minket az állatoktól. A kultúra minden: a ruháktól a beszédig, a teljes önkifejezés.

Ez az, ahogy az emberi faj fokozatosan fejleszti a világ érzékelését.

KN

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,843 seconds.