Dr. Michael Laitman

Teljesen más dimenzió

Csak az érzésekben lehet megérteni mi jelent “A hit az értelem fölött”. Ameddig ezt nem érjük el, egyáltalán nem tudjuk, hogy létezik ilyen felosztás az emberben az értelem és a hit között, azaz a hit az értelem fölött. Úgy tűnik nekünk, hogy a hit ellentéte az értelemnek. De ez nem így van, ez egy teljesen más dimenzió, amelyet nem értünk még meg.

Az ebben rejlő új dimenziót nevezzük, spirituális térnek, amely előttünk majd felfedeződik. Mintha a saját valóságomban megjelenne egy világ, amelyről azelőtt nem is gondoltuk, hogy létezhet e egyáltalán. Ez olyan, mint a macska, aki nem képes megérteni az ember gazdag világát, úgy tűnik neki, mint aki ugyanabban a világban él, ugyanaz az őt érzéke van, mint az embernek, és ezen kívül neki nem kell neki más!

Tulajdonképpen az embernek is öt érzéke van, de megvan a saját világa, tele mindenféle emberi számításokkal, amit a macska nem érthet meg. A macskának nem áll hatalmában ezeket megérteni.

Képzeljétek el magatokban, hogy a macska hirtelen kapna egy emberi értelmet és érzést, és mindent megértene, amit az ember, amelyről még nem is álmodott volna előzőleg. Ez úgy tekinthető az ő esetében,  mint “az értelem fölött” , mert ezek, az ő hétköznapi értelménél messze magasabban vannak.

De néha visszazuhanunk,  mintha egy csak egy ravasz macska lennénk, ugyanabban a keretben, mint egy macska máskor meg felemelkedünk, hogy emberré (Adam) váljunk!

És ezek az állapotok, amelyeket úgy hívunk, hogy spirituális zuhanások és emelkedések, nem pszichológiai állapotok, amelyben hangulati állapotok zuhannak és emelkednek, és ezért azt gondoljuk, hogy általános zuhanásban és emelkedésben vagyunk. Mert a valódi spirituális emelkedésben az van, aki az adakozásra emelkedik, az új edényeiben, vágyaiban.

BS

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,160 seconds.