A világ egységre lépése virtuális vagy valóságos?
A globalizáció alap koncepciója, az integráció, a világ egysége, és a de a globalizáció kora egy metafizikai, spirituális és virtuális dolog, valami, ami nem látható, vagy megfogható. Ezek a minőségek túl vannak a mi hétköznapi, anyagi világhoz való viszonyulásunkon.
Hol és ki tud mutatni nekem egyetlen cselekedetet, erőt, minőséget és folyamatot a mi világunkban, melyek ezeket a dolgokat jelenítik meg? Még ha beszélünk is egy globális világról, annak valóságáról, és az ebben zajló, globális folyamatokról, sokkal inkább virtuálisan érezzük, mint valójában. Végül is ez igazán születik meg bármilyen pillanatnyi valóságban. A képzeletünkben, felépítünk egy virtuális képet, valószínűleg elidealizáljuk, összekapcsoljuk a valóságot és az utópiát, és a feltételezéseinket. De hogyan ítélhető meg ez a megközelítés?
Tény, hogy soha nem építünk semmit, egy jövőbeni kép nélkül. El kell képzelnünk a jövőt, de ugyanakkor valódi előzmények kell, hogy irányítsák a folyamatot, melyik az elképzelt képpel kapcsolatosak. A természetből kell példákat vennünk, a globalitásából, integralitásából, és ennek megfelelően kell felépítenünk a jövő társadalmát.
Az emberiség előtt felbukkanó problémák teljes komplexitása jelzi az egyetemes megoldásra törekvés igényét is ezeknek a problémáknak. Ma egyetlen probléma sem korlátozódik lokális helyekre. A természet nyom minket a tudatosságra, és a teljes egymástól való függőségünk felismerésére. A globalizáció az, amely feltárul a számunkra, arra ösztönös minket, hogy nyomjuk el a nemzeti ls regionális érdekeinket, és helyezzük előtérbe a globális, közös problémákat először.
Az emberiség érdekében történő integráció igénye, megköveteli a párbeszédet az összes ország képviselői között, egy teljes egyenlőségi alapon. Minden oldal bemutatja a problémákat, a szükségesnek vélt megoldást, és minden probléma egyetemlegesen kerül súlyozásra, mint egy nagy családban, ahol megbeszélik, melyik probléma lesz először megoldva. Csak a globális kölcsönkapcsolatok tényének, mint elsődleges feltételnek az elfogadása által lehet kifejleszteni a helyes probléma megoldási módozatokat.
Máskülönben elkerülhetetlenül háborúba keveredünk, amely elutasítja a párbeszédet. Ez nem szükségszerűen egy „forró,” vagy „hideg” háború, hanem egy felismerhetetlen, központosított, információs befolyásolása az emberek tudatának, egy adott országban, azzal a céllal, hogy eltorzítsa a képet a világról, a tradicionális elméletekről és értékekről. Ezeknek az információs fegyvereknek az érzékelése, érzelmi kényelmetlenségeket, és bizonytalanságot okoz, illetve zavarokat az alapvető infrastruktúrában.
Természetesen minden esetre, akár egy jó, akár egy rossz forgatókönyve valósul is meg a fejlődésünknek, még mindig el kell érnünk, egy integrált, kölcsönös kapcsolatokba működő társadalmat, mivel ez a természet célja. Az emberiség törekvése az egységre nem más, mint egytermészetes kifejeződése, az élő rendszernek. Azonban ez a természetes folyamat nem gyorsítható fel mesterségesen. Ez tudatosan kell, hogy megtörténjen, és önkéntesen, mivel máskülönben egy olyan projektbe fordul, ami egy hatalom által lesz, erőltetett módon végrehajtva.
Ezért, elsődleges az emberek oktatása, biztosítva ezzel, hogy megértsék az új világot, amelyben ma találjuk magunkat. A valódi hatalomnak, mint univerzális, planetáris, információs, oktatási és tájékoztatási rendszereknek kell kiépülniük. Mivel az új közösség teljes kialakítása valóban virtuális csatornákon történik meg, először pontosan ezeknek a megfelelő használatának kérdését kell megoldani.
KN
