Dr. Michael Laitman

Mivel kezdődik az ember?

Az ember a gondolataink, vágyaink egységével kezdődik, a lehető legkisebb edényben. Majd ez folyamatosan növekszik, az újabb és újabb részek bekapcsolódása eredményeképpen. Ezen a módon válik emberré, Ádámmá, egészen az univerzum végéig kinyújtózva. Akkor a kapcsolatai, az elméje, szíve, amely az összes törött darabból épül fel, tartalmazva mindannyiunkat, mivel minden darab tartalmazza az elmét és a szívet önmagán belül.

A kapcsolat ezek között az erők között, hasonló ahhoz, ahogy az anyag formálódik a mi világunkban az evolúció folyamán, az ásványi, növényi, állati szinteken. Az anyag, hasonló formában kezd egyesülni. Amikor elkezdjük egyesíteni a részeinket, ugyanezeken a lépéseken megyünk át, az ásványi, növényi, és állati fokozatokon, az emberi egységen belül. Ezeket spirituális állapotoknak nevezzük: embrió – gyermek – felnőtt. (Ibur – Yenika – Mochin).

Ezért a teljes munkánk attól függ, mennyire egyesülünk, és hogy mennyire állítjuk az egység középpontjába az adakozást, azaz a Teremtő érdekeit, vagy önmagunkat állítjuk középpontba, a saját jóérzéseinket, amikor csak a saját életkörülményeinkre gondolunk ebben a világban, és a saját testünkre. Azaz csak a testi létezésünket tekintjük, és nem arra koncentrálunk, hogy összegyűjtsük a valódi ember képét, a darabjainkból.

Ezért írja le annyira helyesen a 18 áldás imája, a spirituális utat, az irányultságot, a szándékot, a következő szint sürgetését, amelyre a az emberi társadalomnak el kell jutnia. Ezért tárul fel az egység szükségessége. Az egyetlen felmerülő kérdés, hogy mindez miért történik?

Ennél a pontnál, az emberiség kettéválik. Azok, akik megértik, hogy az egység szükséges az emberi szint eléréséhez, az ember valódi képéhez. A többiek, csak a jobb élet reményében viszonyulnak az egység vágyához.

Ezen a módon lesznek felosztva: a szűrőt Izraelnek nevezzük, a vágyat pedig az összes embernek, akiknek szüksége van kapcsolódásra azokkal, akik azon dolgoznak, ami Izraelhez vezet.

KN

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

68 queries in 0,827 seconds.