Ne csináljunk magunkból bálványt
Baal HaSulam, „Egyetlen parancsolat” című cikkéből, … amikor valakinek az emberek szolgálata válik szokásává, akkor a mások előnyét tekinti, nem az önmagáét. Így fokozatosan megfelel a Teremtő legfontosabb parancsolata által előírt feltételnek – vagyis hogy a Teremtő előnyét tekinti fontosabbnak, nem a sajátját.”
Én nem követem, nem értem, és nem fogom fel ezt az elvet. Ha dolgoznom kell és egyesülnöm az emberiséggel, ez érthető a számomra. Együtt vagyunk, a távolság köztem és mások között, csak a törés miatt érzékelem, és ez okozza a szeparáció érzését is. Tehát ezen kell átlépnem, a törésnek ezt az erejét kell korrigálnom, és ezekkel kell újra egyesülnöm.
De mi van a Teremtővel? Talán Ő ott van valahol messze, de elérhető a számomra az emberiségen át. Vagy a többiekkel való egyesülés által felfedezem, hogy Ő belül van, köztünk, és minden ilyen helyet kitölt.
Végső soron nehéz kiköveznem az utat, és a csoportra irányulnom, a Teremtő érdekében. Mit jelent ez? Ez egy bizonytalan követelmény. Megértem a más emberekkel való kapcsolatot, de hogy építsek fel bármilyen kapcsolatot valakivel, aki ezen túl van? A mi problémánk az, hogy nem tudjuk elképzelni a helyes képet, és ezért hosszú ideig zavarodottak vagyunk.
”A Teremtő” az abszolút, végső és teljes minősége az adakozásnak. A köztem és a csoport közötti egység az adakozás minőégének megszerzésére irányuló edény maga. Mi szeretetet, egységet akarunk elérni egymás között, mivel a világ „kerek,” globális, és integrált lett. Azonban mindez a Teremtő érdekében történt, azaz annak érdekében, hogy az adakozás hozzánk kapcsolódjon, köztünk lakozzon, és uralkodjon bennünk.
Így tilos bármilyen individuális módon leírni, vagy képet alkotni a Teremtőtől. Ez bálványimádás, mivel ez félrevezet minket, egy teljesen hibás irányba. A Teremtő a Boreh, ami azt jelenti, hogy “gyere (Bo) és láss (Reh). Ha valaki belép egy csoportba, és egységet ér el, akkor a barátaink által felfedezzük az adakozás minőségét, amelyet a Teremtőnek nevezzünk.
Ezért írva van, hogy “Izrael, a Tóra, és a Teremtő egy,” ahol Izrael én vagyok, a barátaimmal (vagy az emberiség) és a Teremtő. Más szavakkal, a barátok és én vagyok a “Malchut” vagy “Shechina,” és én tárom fel a Zeir Anpint, amely a Malchuton, belül fejeződik ki, az egységnek megfelelően, amely azon belül kerül elérésre.
Ezt jeleníti meg a mondás, hogy „az emberek szolgálata, megelégedést okoz a Teremtőnek.” Semmi esetre sem szabad elképzelni valakit, vagy valamit, mint az erőfeszítéseink végső címzettjét. A Teremtő nem egy személy, nem egy jelenség, hanem egy minőség, amely feltárul bennünk. Önmagunkat közelebb vinni, egy ilyen elképzelt Teremtőhöz, a bálványokban való elmerülést jelenti, egy bálvány megteremtését. Ha szigorúan betartjuk ezt a szabályt, nem lehet semmilyen problémánk.
Végül is, mi egy rendszert akarunk kiépíteni, amely minden edényt felölel, és az összes Fényt. Ez a Végtelen Világ Malchutja, ahol egységben vagyunk és kohézióban, és ahol a Fény feltárul az edényben. Innen jövünk, az Első Állapotból. A Második Állapotban, korrigáljuk a hozzáállásunkat, de csak ennyi, és így jutunk el a Harmadik Állapotig, ahol tudatossá válunk, és megértjük a világot, amelyben létezünk a kezdetektől fogva.
Nincs olyan kép, amely rajtunk kívül létezik, amelyért dolgozhatnánk, és amelyhez el kellene jutnunk. Csak vázlatosan, a szándékaink, és a számításaink hozzáadódnak ehhez sorrendhez, először megteremtjük az edényt, majd kiterjesztjük az egyesülésre irányuló képességeit, a formaegyezés törvényével összhangban, aztán ebben az edényben feltárjuk a Teremtőt, a „gyere és láss” parancsának megfelelően. Így, feltárjuk a Malchutot – a vágyat, amely örökké megváltoztathatatlan marad.
KN
