A szűrőernyő, mely elválasztja a két ellentétet
Azért, hogy a teremtmény segítséget kapjon, lehetőséget kell adni neki, hogy megszerezze a koncepciót a Teremtőről és meg is közelíthesse Őt. Az adakozás és a Felső szeretett ereje felosztja a teremtményt, hogy megértse a különbségeket, a jó és a rossz, az igazság és a hazugság között.
Azért hogy megszerezzük a Teremtő tulajdonságát, mi össze kell, hogy kössük ezeket az ellentmondó fogalmakat, jelenségeket, egybe! De hogyan tudom én megtenni ezt? – Csak a másokkal való összekapcsolódás segítségével! Innen ered annak a fontossága annak, hogy „Szeresd felebarátodat, mint saját magadat”.
De amikor megpróbálok dolgozni a másokkal való kapcsolaton, azt látom, hogy én eltaszítom és kihasználom őket, a saját magam érdekében. Minden pozitív tulajdonságot, ami létezik a barátaimban, én hibának és hiányosságnak fogok fel, hogy igazoljam mindezzel a bennem ébredő gyűlöletet. Szóval, a munkám másokkal kapcsolatban arról szól, hogy dolgozzak a két ellentét, belső egyesülésén.
Minél többet sóvárgunk ezekre, minél többet dolgozunk a vágyunk ellenében, minél többet teszünk, hogy eltávolítsuk az „előbőrt” a „port”, azaz az elrejtést, a konfliktust, és az ellentmondó kapcsolatokat – annál jobban megszerezzük a képességet elviselni a két erő kombinációját együtt. Ebben a formában, mi közeledünk és létrehozzunk egy közös eszközt (vágyat) a Teremtő képmásával.
Egyrészt közöttünk van az elrejtés, a megszerzés iránti vagy mélységével, amely tele van gyűlölettel és kölcsönös eltaszítással, de mindenekelőtt, mi képesek vagyunk megtenni mindennek az ellenkezőjét és összekapcsoljuk azt egy edényé, egy vággyá.
A különbség, a feszültség a két ellentét között, a szakadék a kettő között, amikor összekapcsoljuk őket – ez adja meg nekünk a mértékét, az intenzitását az edénynek.
Ilyen cselekedeteken keresztül eltávolítjuk az „előbőrt”, azért, hogy az erő, amely az utunkban áll, az hirtelen az összekapcsoló erővé váljon, egyesítve a két ellentétet. A megszerzés vágya, amely ellentétes a Fénnyel olyanná kezd válni, mint a Fény, annak ellenére, hogy belül megmarad ellentétesként a Fénnyel. De a teremtmény, amely ellentétes a Teremtővel, az egónak a teljes mértékében hasonlóvá válik a Teremtőhöz, és eljut ehhez az egyesüléshez, összeolvadáshoz vele.
Mindez a szisztematikus munkát jelent, a többiekkel való kapcsolaton, annak ellenére, hogy ez, az összes természetes tulajdonságunkkal ellentétes.. Itt azt látjuk, hogy az összes ellentétes dolgot, amely tőlünk, vagy a Teremtőtől indult, azaz a Fény vagy az edény, összekapcsoljuk egymással harmonikusan.
Anélkül, hogy elpusztítanánk bármit ezekből, éppen ellenkezőleg, felfedezzük a teljes mélységet közöttük, amelyet kezdetben nem voltunk képesek átlátni.
Az ellentétek fokozatosan tárulnak fel, nőnek, mint a gyűlölet hegye (Hár Szináj) köztem és mások között. De mi azt kell, hogy követeljük a Fénytől, hogy megadja a lehetőséget összekapcsolódni ezek fölött, és elérni a szeretetet és az adakozást. És akkor mi megformáljuk újból a teremtményt önmagunkban, eredendő formájában és fejlődésében, úgy hogy semmi dolog ne „tűnjön el és ne maradjon elrejtve”, és minden ellentét, az összeolvadás felfedezésévé váljon.
BS
