A Teremtő nyomás alá helyez, miközben a környezet elkap és fent tart engem
Mi állandóan a Teremtő kegyelmében vagyunk, és mindig kitölt minket, ami által vagy a maga valójában, vagy éppen ellenkezőleg, az ellentétében érezzük Őt. Ez az érzés létrehozhat különböző képek teljes skáláját, azonban valójában csak két állapot van.
Ha valaki megpróbál folyamatosan a Teremtőnek ebben a fajta értékelésében maradni, közben pedig ráébred, hogy kizárólag ellene tevékenykedik, akkor komoly időt takaríthat meg. Akkor megérti, hogy az emelkedések és a zuhanások közben, azaz amikor kritizálja, vagy könyörög a Teremtőhöz, szereti, vagy hibáztatja Őt, a Felső Erő kezében van, ami vagy rákoppint, vagy segíti őt, az éppen szükséges módon.
Ez kizárólag az ember szempontjából tekinthető sikernek, vagy kudarcnak. A Teremtő szempontjából, mindez szent, mivel szükséges az adakozás minőségének felismeréséhez, és nincs semmi helytelen a folyamatban, amin valaki keresztülmegy ezért.
Azonban az ember mindig meg kell, hogy próbálja a dolgokat gyorsan és hatékonyan tisztázni. Játszania kell a Teremtő ellenében, ugyanazon a módon, ahogy Ő játszik az emberrel, hogy semlegesítse ezt a játékot. A Teremtő felemeli vagy letaszítja az embert, azonban annak a környezetet kell használnia a hullámhegyek és hullámvölgyek kiegyenlítésre, az által, hogy egyszer adakozik feléjük, másszor pedig kap tőlük.
A hullámhegyek és völgyek között, az embernek a környezetet kell használnia, egy valamiféle, stabil, köztes állapot megtalálására, amely nem változik. Azaz, a környezet szabályzóként, generátorként való felhasználásával, az emelkedések és a zuhanások közötti egyensúlyt kell biztosítani. Az ember a környezetét használja fel, az egyik állapotból, a másikba való átmenet során,, hogy az megerősítse, szándékot adjon, és megfelelő vágyat, miközben a mélységekben, vagy a legnagyobb magasságokban van.
Így a környezet úgy működik, mint egy erősítő, vagy másodlagos áramforrás, és minden zuhanás és emelkedés egy állapotban éri el a személyt, amely a Teremtő, mint egyetlen, megbonthatatlan erő feltárulása.
KN