Szélirányba!
Mi, mint a kollektív lélek, egyetlen rendszere lettünk megteremtve, és mindannyian függetlenek vagyunk. Azonban a Felső Fény vezette el ezt a kollektív edényt a töréshez, azután a törött darabok egyre mélyebbre zuhantak, egyre jobban felosztódtak, és egyre távolabbra is kerültek egymástól.
Amikor elérték a legmélyebb pontot, elkezdtek magukra ébredni, a zuhanás kábulatából. Ugyanaz a Fény, amely zuhanásra ösztönözte ezeket, elkezdi visszahúzni, a magasabb szintekre.
Az emelkedés több állapotot tartalmaz, és elsődlegesen az ásványi, növényi, és állati természetek szintjén történik meg, ahol az edény tudattalanul működik, a Fénynek való teljes alá vetettségben. Azonban az emberi szinten, feltárul a saját sóvárgásunk.
A vágy mindenkiben létezik, és ez a Fény által lett megteremtve, a „hiányból,” mint a Fény ellentétes lenyomata. A sóvárgás az, amit ki kell fejlesztenünk önmagunkban, de önmagunk által. A sóvárgás, az igazi teremtmény állapotára az, amely elkezd felébreszteni, amely hozzá adja a jelenlegi állapothoz a szándékot, erőfeszítést és a szeretetet.
Mindez nem közvetlen válaszként érkezik a Fény befolyására, sokkal inkább, mint az edény önmagára irányuló reakciója. Bizonyosan a Fény működik itt, jól lehet egy rejtett módon, mégis felbukkan egy szükséges kiegészítés, az edény oldaláról, amely az utolsó, negyedik állomásban fejlődött ki. Ez a plusz, a saját sóvárgása és a szeretet.
Számunkra, ez a munkánkban fejeződik ki, az egoisztikus vágy ellenében, amikor egyesülni akarunk. Nem érezzük az egónk ellenállását egyébben, mint a csoporthoz tartozás kérdésében, amikor le kell nullázni magunkat a csoport ereje előtt, annak érdekében, hogy elérjük, az adakozás általános erejét, amely bennünk lakozik, és amelyet a Teremtő feltárulásának nevezünk.
Ha egy ember erre az útra irányítja magát, amelyet úgy nevezünk, „Izraelnek, a Tóra és a Teremtő egy,” ebben az erőfeszítésben feltárul az egója ellenállása, a korrekció irányában. Azonban folytatnia kell ezt, minden eszközzel, és állandóan megkísérelni, feltárni önmagán belül, legalább valamekkora irányultságát, az egység felé.
Ez hasonló a vitorlás hajóhoz, amely nem tud közvetlenül a szél ellenében haladni. Még is vannak bizonyos tengerészek, akik képesek cikk-cakk vonalban haladni, azaz olyan formában, amely állandó kanyarokkal halad előre – a szél irányában.
Ez az, ahogy az embernek viselkednie kell, amikor felfedezi, hogy képtelen az egója ellenében haladni, amely ellene van a csoporthoz tartozásnak, a csoporttal szembeni lenullázódásnak, és az általános adakozás minősége felfedezésének. Azonban képes mindenféle közvetett, kiegészítő eszközökben megtenni mindezt.
Ezeket a kiegészítő eszközöket nevezzük a személy által kiépített környezetnek, hogy az befolyásolja őt. A környezet lesz a vitorla, amely cikk-cakk irányban vezeti a szél irányának megfelelően – és ez az, ahogy mi haladunk.
KN
