Dr. Michael Laitman

Egy utolsó rész maradt még hátra

Kérdés

Hogyan lehet a rendszer teljes, hogyha én nem vagyok része annak?

Válasz

A világ rendszere, amely az Ein Sof világából terjedt szét, egészen a mi világunkig teljes. Csak a Fény hiányzik belőle. Ott egy Katnut állapota van, egy szükségszerű alaprendszer, mint az üres járásban levő motor, csak a Hassadim Fénye által kitöltve.

Ha mi kapunk egy vágyat, hogy ebben a rendszerben éljünk, akkor nekünk integrálódni kell bele. Mi vagyunk az utolsó része ennek a rendszernek, a Malchut. Ennek a Malchutnak csak egy pontja van, amely által behatolhatunk a rendszerbe, és elhozhatjuk belőle a vágyunkat. Nem az ember egoista vágyáról beszélünk, hanem az összekapcsolódás vágyáról, azaz, az adakozási vágyról.

Ha én beleviszem az adakozás vágyat a Malchutba, azaz, én és a barátok össze akarunk kapcsolódni, mint egy ember, egy szívben – akkor ez a vágy már nem egyéni senkinek, hanem a mi kölcsönös vágyunk. Ezt hívjuk úgy, hogy a “A többség imája”, ez benne foglaltatja magát a Malchutba. Akkor a tízedik szfírává válik a kölcsönös vágyból ott, ahol az összes korábbi szfírák, azaz, az első kilenc a felső kilenc szfíra, a Teremtő tulajdonságai.

Így belépünk a felső rendszerbe és elkezdjük megszerezni a cselekedetek által mindazt, amit olvasunk a “tíz szfíra tanulmányában”, tehát például Atik, Arich Anpin, ahogy ezek működnek, Aba és Ima, Zeir Anpin, amelyek felemelkednek és lezuhannak, az összes különböző részek a parcufok, ahogy ezek léteznek. Amikor azt olvassuk például a „Tíz szfíra Tanulmányában ” az” Attikról, az” Arik Anpinról “, hogy azok hogyan is működnek, “Mazlin “(cseppek),” A Celem “(képmás), stb. akkor ezen keresztül látjuk az egész viszonyt a spirituális gyökerek között, megismerjük őket, és már képesek vagyunk elkezdeni működtetni őket, azáltal hogy ismerjük a rendszert.

Ez olyan, amikor a mi világunkban az ember meg akarja ismerni a rendszert, amely körülveszi, igen, ez a szupermarket, ez a munkahelyem, ez a családom, ezek a távoli és közeli rokonaim, tehát ehhez hasonló módon felismerem a Felső rendszert és haladok előre.

A Kabbala könyvek ahelyett, hogy gyógymódok lennének, olyanná válnak, mint az útikönyv, kézikönyv, olyan lesz a helyzet, mint amikor mosógépnek már képesek vagyunk elolvasni az utasítását és működtetni. Ugyanúgy kinyitom a Kabbala könyveket és látom, hogy hogyan működtessem a rendszert.

Amikor én már könyv nélkül is képes vagyok erre, akkor mondjuk “A lelked tanít meg téged” (Nismát adam telamdenu). Könyv nélkül is képes vagyok megismerni a rendszert és bele integrálódni.

BS

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,144 seconds.