Megváltoztatni az emberi természetet a mi időnkben
Hogyan fog az emberi faj fejlődése tovább folytatódni? Hogyan fogja a válság és a természet globális törvénye megváltoztatni a lényeget bennünk? Vajon a kényszerű átmenet az egoisztikus társadalomból, a világnak egy integrált modelljébe, amely a kölcsönös garancián alapul, hatva a szociális berendezkedésre, vagy pedig megváltoztatja a lényegét és a kapcsolatát, az egymást követő generációknak is?
Miféle világban fogunk végezetül élni, ha sikerül eljutni az egyetlen, integrált rendszerbe való kapcsolódásig, amely egy élő szervezethez hasonló? Hogyan fog a világra irányuló, nagyon behatárolt érzékelésünk megváltozni?
Ehhez meg kell vizsgálnunk az általános evolúciót, és annak a pszichológiai aspektusait.
Egysejtű organizmusok (amőbák) hasonlóak az első földi teremtményekhez, reagálnak a külső hatásokra, de képtelenek emlékeket vagy előző érzékeléseket alkalmazni, azaz, nem szereznek tapasztalatokat, és azokat nem is képesek a következő generációknak átadni.
A fésűhalak viselkedését, a velük született, természeti kapcsolatok határozzák meg, számukra az ösztönös játék egy hatalmas szerep.
Az elemi gerinces hal, az örökletest „ismeretek” alapján viselkedik, amelyet a teljes létezése alatt összegyűjtött. Konzervatív ösztönök szigorúan meghatározzák a viselkedését, ezek nem engedik meg számára, hogy megváltoztassa a magatartását, még akkor sem, ha egy adott magatartásforma befejezése, célszerű lenne a számára.
A vizel elhagyása után, az állatok egy sokkal keményebb és változatosabb környezetbe kerültek, és a pszichológiai evolúció kétirányúvá vált:
- Az örökletes készségek és ösztönök komplikáltabbá válása (rovarok és ízeltlábúak).
- Életciklusok alatt, olyan alapvető szokások kifejlesztésének képessége, amelyek lehetővé teszik a környezeti változásokhoz szükséges alkalmazkodást. (gerincesek fejlődése, kétéltűektől, az emlősökig, az ösztönök szerepének fokozatos elnyomása és az ésszerű tevékenységek, és az intellektuális funkciók kiterjesztése, és az egyéni tapasztalat megjelenése).
A pszichológiai evolúció folytatódása a szárazföldön. A főpontja ennek, a stabil, örökletes viselkedésekről és a megszerzett készségekre, melyek nem örökletes természetűek.
Az evolúció célja, az emberiség megjelenése, hogy az ösztönök befolyása minimálissá csökkenjen. Az intellektus ami fontos, mivel ez biztosítja az összetett viselkedések és ismeretek megszerzését, melyek a fizikailag gyenge emberiségnek biztosíthatja, a különböző helyzetekhez való alkalmazkodást.
Tehát a gondolkodási képesség fejlődése, hasonlóan az átmenet a „nem gondolkodóból,” a „gondolkodó” teremtménybe, egy sokkal összetettebb környezet eredménye. Az ember akkor emelkedik ki, amikor a környezet elérte a saját összetettségének a maximumát (a földi hőmérséklet lecsökkenésének periódusa után). Az ember kiemelkedése az állati világból, egy sokkal összetettebb és nehezebb külső környezetre való reakcióként jelent meg. Az ember folytatta a fejlődést, mind intellektuálisan, mind pszichikailag, és a fejlődése még most is folyik.
Ma azt látjuk, hogy a változó, környezet, kényszerít minket, egy közelebbi kölcsönhatásra lépésre a társadalommal. Ezáltal feltételezhetjük, hogy a jövőbeni fejlődése az emberi pszichének, folytatja azoknak melyek átadódnak generációról generációra, de nem genetikailag, mint az állati ösztönök esetében, hanem egy „külső,” szociális emlékezeten keresztül.
A jövő generációk, mindig az előző generációk reinkarnációi, ezek tudás szereznek meg, melyet korábban szereztek meg, az előző reinkarnációjukban a társadalmon keresztül, és megőrizték ezt a tudást a memóriájukban, hasonlóan az állatvilág ösztöneihez, melyek generációk között adódnak át.
Az információ megszerzésének és továbbadásának képessége teljes mértékben a személy kapcsolataitól függ, melyekkel a környezetét alkotó társadalomhoz kapcsolódik. Ez aztán, az ember elválaszthatatlan részévé válik, egy örök forrássá, vagy tudás és információs tárházzá, amely az egyik generációról, a másikra átadódik. Sőt, a tudás nem csak mentális erőfeszítés alapján lesz megszerezve, hanem sokkal inkább, az adott ember, környezettel való kapcsolódásának fokozat által.
Azonban a kölcsönös egységet megelőzően, melyet valaki a környezettel hoz létre, lehetetlen megállapítani, az ezt megelőzően birtokolt tulajdonságait, mivel ezek szociális károkat okozhatnak, ha nem megfelelően vannak használva.
A szokások megszilárdítása az ösztönök szintjén, kizárólag az adakozásra, mások szeretetére alkalmazható, egy pozitív hozzáállásra a társadalmilag hasznos munkához, mint ami azonnali igény, minden emberben, a testvériség eszméje minden ember tekintetében, amit a saját, személyes korrekciónk során szerzünk meg, a kiemelt reinkarnációink alatt.
Az ösztönös tudás átadás folyamat, a következő generáció számára, biztosítja, hogy azok morálisan és intellektuálisan többek lehessenek, mint az előző generáció. Ez fogja meghatározni, az új ember lényegét, a harmonikus kapcsolatain keresztül, melyek a társadalomhoz és a természethez kapcsolják. Ez egy újfajta szociális környezet megformálásán keresztül fogja kifejezni magát.
A pszichológiai evolúciója a jövő társadalmának, biztosítani fogja, hogy irányítani tudja a saját természetét. Oktatók és tanárok küldetése, a legfontosabbak közé tartozik, nekik kell a társadalom cselekvő erejévé válni, és ők a felelősek az új generáció létrehozásáért.
KN
