Dr. Michael Laitman

A spanyol dilemma

Kérdés (a spanyol csoporttól)

Mi képesek vagyunk egy bizonyos terjesztői munkára ma. A csoport egyik fele azt gondolja, hogy ezt kell tennünk, a másik fele azonban azt mondja, hogy inkább a Barátok Találkozóin kell részt venni. Mit tegyünk?

Válasz

A terjesztés a legfontosabb dolog. Ez növelheti meg a csoport vágyait az összekapcsolódásra. Bármit is mond bárki, a legjobb, bevonni az általános közönséget.

Láthatjuk ezt önmagunkon is: ha csak összegyűltünk volna a barátokkal, és találkozunk egymással, de anélkül, hogy kimentünk volna az utcára az elmúlt hónapokban, soha nem értük volna el, amit elértünk. Ez újjáépített minket, és megváltoztatott. A terjesztés az alapja a változásnak. A terjesztésnek köszönhetően, még nagyobb lett, az egységre irányuló vágyunk és igényünk, még jobban értjük az anyagainkat, képesek vagyunk egyszerűsíteni azokat, és így tovább.

A terjesztés épít fel minket, és nagyon örülök, hogy a csoportok elkezdték ezt felismerni. Baal HaSulam írt erről, és nekünk nem kell okosabbnak lennünk nála, azt gondolva, hogy képesek vagyunk önmagunkat irányítani a csoport nélkül, melyben dolgozunk, és a világ nélkül, melynek el kell jutatnunk a kapcsolatra vonatkozó üzenetünket. Túllépve a gyerekes arrogancián, egy kicsit kritikusabbnak kell önmagunkkal lennünk, és ez segít részt venni a terjesztésben.

El kell olvasni, amit Baal HaSulam írt, és át kell ültetnünk a szavait a gyakorlatba.

KN

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

64 queries in 0,120 seconds.