A szeretet több ezer neve
A Zohar, “Pekudei (Elszámolások) fejezete,” 525 rész: Ezek a szeráfok, hat szárnnyal, melyek dicsőítik Mesterüket háromszor egy nap. Ők szőrszálhasogatók az igazakkal szemben, és készek megbüntetni – ebben a világban és a következő világban – azokat, akik könnyűnek találtatnak, és azokat, akik akár a legcsekélyebb anyagát is tanulják a Tórának, és nem tartják tiszteletben azt…
Amikor elkezdünk emelkedni ebből a világból, a spirituális kapcsolat szintjére, a kapcsolatunk elnyeri ezeket a szent neveket, vagy jóságtól, vagy a gonoszságtól. Vagy szeretek, vagy gyűlölök, több ezer név van, amely a szeretetemet vagy a gyűlöletemet leírja, abból áramlik ki, ilyenek az angyalok, szeráfok, démonok és szellemek, melyek bal vagy jobb oldalról áramlanak elő, vagy a szeretetből, vagy a gyűlöletből, és a kettő kapcsolatából.
Mindent egybevetve, két erő leírja ezt. Végül is semmi más nincs, mint a megszerzés és az adakozás ereje. Csak a mi világunkban, valamilyen módon, egyszerűen elnevezzük ezeket, a beszélt nyelv alkalmazásával. Azonban a spiritualistásban, ezeknek meg van a pontos elnevezése, az általuk végrehajtott cselekedeteknek megfelelően, a vágyak erejével és keménységével összhangban, amelyet ezek aktiválnak, illetve az általuk létrehozott eredményeknek megfelelően.
De mindent egybevetve, csak a kapcsolataink két formájáról beszélhetünk itt, vagyis elutasításról, vagy elfogadásról, kapcsolatról és szeparációról. Ezek között rejlik a szabad akaratunk, az erőfeszítéseink által használjuk ezt a két erejét a törésnek, amely aztán feltárja a kapcsolatot közöttünk, amely 620 szorosan nagyobb lesz ez által, mit volt a törést megelőzően.
KN