Dr. Michael Laitman

Miért tesznek akadályokat elénk

Egyrészt, mi nagyon boldogok kell, hogy legyünk, amikor felfedezzük a köztünk lévő gyűlöletet. Ez ellentmondásosnak tűnik, mert ez általában nem érthető az embernek, sem a vallásosnak, sem a nem vallásosnak. Egyikük dolgozik az egóval (gonosz hajlammal), és úgy gondolják, hogy az a fontos hogy maradjanak igazságosok és bűntelenek, akkor nem lehet bennük gonoszság.

De a kabbalisták azt mondják: “Minél nagyobb a barátja, annál nagyobb a vágya”. És fordítva, minél jobban felfedeződik a gonosz valakiben, úgy nagyobb lesz az értelme is, hogy megváltoztassa ezt a gonoszt. Mert amikor felfedezi valaki a Fényben, a sóvárgást, hogy összekapcsolódjon a többiekkel, látja, hogy nem akarja ezt a kapcsolatot.

Elérkezik a tanuláshoz, de nem akar tanulni, és elalszik! Elmegy terjeszteni és gyűlöli a terjesztést – nem akarsz terjeszteni. Felfedezi, hogy minden munkát, amelynek célja a spirituális fejlődés – utál. Ez az igazság kiderül a számára. Ez pedig egy nagyon jó dolog!

Tehát, egyrészt én nagyon boldog vagyok, hogy hallom a konfliktusokat és problémákat, amelyek felfedeződnek a csoportban a barátok között. De a másik oldalon félek, hogy nem leszek elég érett és erős, hogy megértsem, hogy mindez a munkához szükséges! Nem pedig egy valódi probléma.

A Teremtő szándékosan tesz az utunkba akadályokat, és nem adja meg nekünk az összekapcsolódást. Ő felébreszti bennünk a gyűlöletet, elvezet minket a Sínai-hegyhez (a Gyűlölet hegye), hogy szükségünk legyen a segítségre, a Fényre! Mivel mondva van: “Én megteremtettem a gonosz hajlamot, és teremtettem hozzá a Tórát, mint fűszert.” A Teremtő azt akarja, hogy a második felét használjuk a törvénynek – hogy akarjuk a korrekció erejét a gonosz hajlam ellenében.

De sajnos, több ezer ember érkezik és közülük nem sokan maradnak. Miért szaladnak el annyian? – Csak azért, mert ők nem értik, hogy ez a gyakorlatot szándékos volt és azt gondolják “Nos, ez a csoport és ez a tanulás, láttam és hallottam mindent, nekem ez elég.” Aztán az ember menekül. Nem használja fel a gonosz felfedezését a korrekcióra. Mégis azonban sokan itt maradnak – és elkezdik az utat.

BS

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

64 queries in 0,638 seconds.