Nem a közösség /árvut/ vezérel minket?
A Báál HaSzulám Árvut-cikkében írja: “Ha az Ízráél megtartja a közösséget, akkor ezzel megnyugtatják a nevet”
A közösség (árvut, részvét, felelősség) a hordozója az odaadó szolgálatnak (háspáá), a közös vágynak, ami összeköt minket. Mi építjük ezt a hordozót (kli) és erősítjük. Ez nem az egyénben jelenik meg s ez készít fel arra, hogy közösen tartalmazzuk. Vagyis a közös vágyunk a felépülésre és a társak szolgálatára alkotja meg ezt a hordozót, amit közösségnek (árvutnak) nevezünk. csak e közös szolgálat-adásból jutunk el a Teremtő-adó szolgálatára.
A mi világunkban feltárul nekünk, hogy képtelenek vagyunk tovább létezni a kani-akarásban, a kéj-követelésekben és ezért fel kell emelkednünk az odaadás, a szolgálat vágyába. És az árvut kli-jében, a közös vágy hordozójában nem vagyunk képesek élni a Felső Erő, a Teremtő szolgálata nélkül. A közös szolgálat először a megvalósulás hiányaként jelentkezik. Mi is a célja a hordozóedények összetörésének? Miért mentünk végig ezen az úton? Miért is társultunk csoporttá? Mintha hiába szolgálnánk, hiába vagyunk odaadóak egymással, mégsem jött létre ténylegesen az odaadás.
Mert az igazi odaadó szolgálatot csak ls kizárólag a felső Erőnek, a Teremtőnek valósíthatjuk meg. A közösségünk, amit elérünk (az árvut) az csak egy magasabb cél érdekében valósulhat meg: az odaadó csoport-szolgálat keresése ez a cél.
Miért? Az a dolog lényege, hogy a Teremtő az egész létezés forrása. Amikor mi csoportba egyesülünk, akkor feltárjuk a kölcsönös elköteleződésben, a közösségben ezt a felső forrást,a mit “köz-nek” nevezünk, “plusz egynek”. Ez számunkra teremtő Felső Erőnek mutatkozik s akkor elkezdjük megérteni, felfogni a teremtés gondolatát: azért teremtett minket ilyen megtörtnek, megalázottnak, lezuhantnak, hogy bajaink, a csapásaink miatt összekapcsolódjunk.
És csak ezen törés után jelenik meg az élet értelmére vonatkozó kérdés, ahonnan a lépések, a felemelkedés elindulnak s a megfelelő módon elvisznek minket a megvilágításhoz, a fényhez. És akkor feltárul nekünk hogy nem vagyunk képesek a társakt szolgálni, ha nincs meg bennük a vágy. Nem kétséges, a szolgálatunkat, odaadásunkat /háspáá/ a Felső forrásra kell irányítanunk, csak akkor tud megvalósulni ez.
Ez a cselekvés feltárja a a legmagasabbhoz való ragaszkodás mértékét . És akkor megkapjuk a választ az élet értelmének kérdésére. /geo/