A gyűlés célja
11-11-16.
Kérdés: Lehetne röviden vázolni egy-egy gyűlés célját?
Válasz: Mindig ugyanaz: erősíteni a csoport kötődést, s ebben feltárni a teremtő erőt. Fel kell tárnunk a közös vágyban a kapcsolatot, a közösséget, a függést egymástól a felépülés érdekében, hogy elérjük ezt a célt, a testi vágyak fölé való emelkedést, azaz az evilági dologk mellékessé válását. Ész és érzés szintjén a minket a jelenben körülvevő valóság fölé emelkedünk, egyesülnek a szívek és a gondolatok , s átjutunk az “énből” a “mink”-be s eggyé válunk egy magas szinten, mint mikor a vízcseppek összefutnak és kis tavat alkotnak, határaik összeolvadnak.
Ennek elérése egyben azonos a Felső megvilágító Fény hatásával, mely segít nekünk ebben.m Ezt nem tudjuk most elképzelni. De e fény el tud vinni minket oda. Ez a felemelkedés az egység, a közös vágy fokára elvezet a gátlás, a torlasz (az egó) fölé. Ekkor eljutunk a szellem szintjére és a teljes felépülésbe.
A szellem szintjén az első vágyunk az lesz, hogy a még szenvedő ego-függőnek eljuttassuk az üzenetet a teremtő feltárásának e technikájáról, aminek érdekében csoportba társulunk, hogy feltáruljon a teremtő köztünk Azt akarjuk, hogy az egész világ inkább ezt a jó-adó utat járja és nem a csapások útját, s a többiek is efelé induljanak.
Tehát az a szolgálatunk, hogy elérjük ezt a szellemi szintet s a teremtőhöz, mint programhoz való állandó ragaszkodást. És segteni akarok a többieknek, hogy elérjék ezt a jó utat,a melyben a teljesség elérhető, hogy mind a teremtő nyugalmát fokozzuk.
Kérdés: Mire kell hát gondolnia a társaknak a gyűlésen?
Válasz: El akarom veszíteni az egyéni érzéseimet. fel akarok emelkedni érzésben és észben a test fölé, hogy a közös vágy eszével és érzésével létezzem egységben, hogy megsziárduljon ez a közös egységes szív és fej. Erről van írva: “Egy ember, egy szívvel”. Ezt kell elképzelnünk a gyűléseken, amikor éppen erre igyekszünk, ezt a szándékot rögzítjük magunkban. Már nem házigazda vagyok önmagamban, hanem “társfüggő” lettem , csoportfüggő, és a kkor a csoport törődik velem, ahogy a felső Arc törődik a lentiekkel, ahogy a közösség törődik az egyénnel, az ész törődik a testtel. Mostantól a csoport vezet engem.
/geo/
.