Dr. Michael Laitman

Figyeljetek és gyertek utánam!

Amikor én magam fölé emelkedem és elkezdek mások iránt aggódni, akkor megsemmisítem a korábbi megszerzés iránti vágyamat, de nem dobom el, és vakon dolgozom, egy másik vággyal, az adakozás vágyával, és elkezdek élvezetet kapni tőle, mint az anya, aki boldog, ha a gyermekének adakozik. Ez valójában nem így történik.

Ha az anya, úgy érezte volna a viszonyt a gyermekéhez korábban, mint egy idegen iránt, aki nem a saját kisgyermeke és képes lenne felfedezni ugyanazt a szereteti viszony a szomszéd gyermekével szemben is, amit most a sajátjával szemben érez, akkor mondhatnánk azt, hogy ez már egy másfajta szeretet. Mi két formát szerzünk meg: a megszerzés iránti vágyat és az adakozás iránti vágyat. A szakadék a két szint között, ez az ahol mi megtaláljuk a teljes mértéket és vastagságát az edénynek, annak a négy fázisát, ahol elérjük magát a teremtést.

Így fejlődik ki a ” megvilágosodás formája”, és így kell, hogy irányítsuk magunkat, azért, hogy várjuk az adakozás új formáit, amelyek nem maradnak el és lehetséges elérni őket, a lehető leggyorsabban. Ez csak a csoporton belül kapható meg.

A csoport felülről van irányítva, ha a személy alá veti magát a csoportnak, akkor megkapja a helyes felkészülést, a Reformáló Fénytől.

Ennél fogva tőlünk függ, hogy a felkészülést elvégezzük, ami azt jelenti, hogy megadjuk a Felső Fénynek a terét, hogy ezt a munkát elvégezhesse. Így mi a partnere vagyunk. Ezért azt mondhatjuk, hogy minden tőlünk függ, hiszen a felkészülés nélkül a Felső Fény nem képes semmit sem élvegezni, az teljes nyugalomban van.  A mi felkészülésünk csak a teret nyitja meg, és érezzük a Felső Fény hatását, de mi valójában csak a saját edényünket nyitjuk meg, ahol felfedezzük a Fényt, a rejtettségből.

A Felső Fényben 613 különböző fény található, az összes szint, a teremtés teljes terve, a kezdet és a vég. Az edény egy evolúción megy keresztül a “létezés a semmiből” amely átmegy az egész utakon, fentről lefelé. Ennek a fejlődésnek a pontos lépéseiben, amikor a teremtmény felismeri saját magát, az elkezd egy partnerré válni a Teremtővel, azonossá válik a Fénnyel.

Minden spirituális oktatásunk, a formák oktatása a formán belül. A vágy ahol keresi a formák hasonlóságát a Fénnyel, és ha megtalálja őket, összeolvad a Fényhez.

BS

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

64 queries in 0,660 seconds.