Dr. Michael Laitman

Az ember mesterséges modellje

Kérdés

Én tudom, hogy a tanulás hatékonysága a közöttünk levő kapcsolattól függ. Akkor miért tapasztalok magamban ellenállást?

Válasz

Azt akarod, hogy ne legyen ellenállásod? Meg kell, hogy értsük azt, hogy a mi teljes előrehaladásunk bizonyos erők ellenében megy, amelyek megállítanak minket.

Az egész mozgásunk, zavarok segítségével történik, amelyek állandóan felébrednek bennünk és körülöttünk. Ezek az erők, amelyek összezavarnak minket és ezek okozzák, hogy felbukkannak mellettünk olyanok, akik átkozzák a Teremtőt, a csoportot, a tanárt – és mindent!

Nekünk azonban, éppen ellenkezőleg kell tenni, másképp kell mindent értékelni és magasra kell emelkednünk, önmagunk fölé kell emelni, magasztosítani mindazokat, amelyek az ellenállással, a spirituális előrehaladásomat segítik. Nekem ezt mesterséges módon kell megtennem ezt, mert az ego az én természetes formám. Ha én a természetemnek megfelelően akarok létezni, akkor egy állat vagyok, ugyanis ez a természetem lényege.

A Teremtő ilyennek teremtett minket, és ezt nem rejti el tőlünk. Ahogy az mondva van: ” Megteremtettem a gonosz hajlamot”. A Teremtő kimondja, hogy állatnak teremtett minket. De megadta nekünk a lehetőséget arra, hogy emberré válhassunk, és nekünk ezt szükséges is megtennünk.

Én állandóan elfelejtem, nem értem meg, nem érzem, összezavarodok, nem fogom fel, amit én tanulok, de meg kell értenem, hogy mindezeket a zavarokat segítségül küldi nekem. Ami minden pillanatban történik velem, az egészségemmel, a családommal, a munkában, az utcán, a csoportban, a tanulásban, az én belső vizsgálatomban, a gondolataimban, a nehézségekkel és a zavarokkal – minden csak azért, van, hogy hogy el tudjam rendezni az dolgokat, egy helyes formában, a megfelelő értékek skáláján.

Meg kell vizsgálnom, hogy mi alacsonyabb és mi a magasabb, mi segíthet és mi nem, ami nem, azokat le kell választanom magamról, és nem kell most kalkulálnom ezekkel.

Azaz, én megépítem ezekből az akadályokból a spirituális edényemet, a spirituális Partzufot.  Mindezekből a vágyakból, gondolatokból, viszonyaimból és az összes befolyásból – meg kell, hogy teremtsem a saját tervemet, amely megmutatja nekem, ki akarok lenni most, hogyan viszonyuljak mindenhez, mi számit  számomra többet és mi kevesebbet, mi segíthet és mi az ami nem használható föl segítségként.

BS

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

67 queries in 0,972 seconds.