A gyűlést megelőző időben
Kérdés
Beszéltél a gyűlés előtti idő fontosságáról. Hogyan lehet jól felkészülni a gyűlésre?
Válasz
Van egy elképzelés, hogy három nap kell egy helyzetből a másikba való átmenethez – a következő fokozathoz.
Ezért a gyűlés résztvevőinek azt tanácsoljuk, hogy – mivel a gyűlés azonos a társulással, a közös felépülés vágyával – próbáljanak minél jobban benne maradni ebben a gondolatban, érzésben, várakozásban, a megelőző időben. Ettől élesebben látják majd az egyesülés fontosságát és jobban feltárul az egónál magasabb felső erő. Pontosan ez az, amit várunk, mint a közös erőfeszítés eredményét.
A gyűlés nem egyszerűen egy esemény, ahol dalolunk, táncolunk, előadást hallgatunk meg, s együtt üldögélünk a társakkal. Nem a gyűlés az az odaadás, a kölcsönösség legfőbb helye. Ezt a vágyat megszilárdítani meg kell éreznünk benne a fejlődés jövőbeli fokát a mi fizikai világunk fölött. És erre kell vágynunk.
(geo).