Hozzáadni magamat
Kérdés
A kutatások szerint, az ember jobban tanul, ha ösztöndíjakat és jutalmakat kap, büntetések helyett. Akkor mi miért érezzük a vágyainkban azt, hogy a Teremtő a szenvedések által oktat minket?
Válasz
Így a fegyelmezetlen gyermek is tanul, aki nem akar befektetni erőfeszítéseket még akkor sem, ha cserébe kap valamit. Ő szívesebben lemond a jutalomról, akár a fenyegető szankciók ellenére is.
Én, például a gyermekkoromban nagyon makacs voltam. Nem akartam tanulni azokat a tantárgyakat, amit tanítottak az iskolában. Nem volt érdekes számomra. Ezért egy csomóbüntetést kaptam, de nem akartam fordítani az időmet és erőmet olyasmire, ami nem volt vonzó számomra. Én olvastam és sokat tanultam, de csak azt, ami érdekelt engem, és nem amit tanítottak az iskolában. Ennek ellenére, a büntetések nem húztak vissza ettől, mert a szabadság, hogy azt tegyek, amit akarok fontosabb volt számomra. Így duplán szenvedtem, nem kaptam jutalmat és büntetést is kaptam.
Mi is ebben az állapotban vagyunk. Először is le kell, hogy mondjunk a rendes életről. De, ez nem olyan nagy probléma, mert a mai világ már erre készített fel minket. Másodszor, le kell, hogy mondjunk az önzőségünkről, az “Én”-ről, az eddig ismert „fizetségről,” a saját magam számára való haszon és élvezetszerzésről. Éppen ellenkezőleg, fordítva, a mi fizetségünk annak a lehetősége kell, hogy legyen, hogy kitöltsük a barátaink vágyait, és ez még annál is nehezebb és rosszabb, mint amit az iskolai tanulás példája hordoz.
Valójában nem érzek büntetést, azért, mert nem adakozom a barátoknak. Természetes, hogy nem látok ajándékot abban, hogy mindent elosztok másokkal. Ki egyezik bele magától, ilyen dolgokba?
Akkor miért jöttek az emberek a világ minden részéről mégis a kongresszusba? Miért mondtak le a szabadságról és a kényelemről? Minek fektettek be pénzt és időt? Adva van az embernek egy elsődleges, belső nyomás a kapcsolatokra, és erre muszáj reagálni, ezt nem lehet elveszíteni. Tennie kell valamit ezzel a vággyal.
Képzeljétek el, mennyi pénzt, időt, erőfeszítést és idegeskedést fektetnek be a barátok, azért, hogy eljöjjenek hozzánk. Most úgy kell, hogy megvizsgálják a helyzetet, hogy “mindent, amit eddig tettem – valóságban nem én tettem. Mert nincsen más rajta kívül. A Teremtő az, aki elhozott engem ide és átvitt kilométereken keresztül. És most miután megkaptam fentről a nyomást, azon kell, hogy aggódjak, hogy adjam ehhez hozzá magamat”. Amennyivel az ember több erőfeszítést fektet be, arra hogy ide érkezzen, annyival fontosabb ez a plusz hozzáadása. Mivel másképp nem tudja beletenni a saját “Én”-jét. Ez azt jelenti, hogy a Teremtő megfogta őt a “fülénél”, felültette a repülőre és elhozza a kongresszusra.
Minden felülről van elrendezve. Akkor hol van itt az “Én”? – Ez ugyanaz az “Én”, aki fel kell, hogy fedezze a Teremtőt és részt kell, hogy vegyen a cselekedetében. Nem egyszerű, hogy hozzáadjam magamat, de pontosan itt van meg a lehetősége. Így én elérkezem az abszolút jóhoz, mert a Teremtő vitt el engem erre a különleges cselekedetre, és most én is, az én részemről, különlegessé kell váljak.
BS
