Dr. Michael Laitman

Amikor elkezdjük keresni a csoportot

Senki nem érkezik el a kabbalisták csoportjához, azért mert ő maga keresi és szüksége van barátokra. Hogyha szüksége van társaságra, akkor keres a sörözőben, vagy egy klubban valahol, de nem egy olyan csoportban, amelyben a kabbala tudományát tanulják.

Az ilyen csoporthoz emberek csak a belső kérés által érkeznek el. Felmerül valakinek a szívében egy olyan vágy, amely ösztönös módon olyan érzést okoz a személynek, hogy ő itt megtalálja a választ a belső hívására. Úgy érzi, hogy itt van valami, bár nem tudja pontosan mi, de ez összekötődik a tudatalattijában.

Így érkezik erre a helyre, ahol úgy érzi, hogy ez a hely megfelelő az ő belső vágyának. A személy nem tudja, miért jött a csoporthoz, fentről van vezetve. Ahogy mondva van, hogy a Teremtő vezette rá az ember kezét a szerencsére és azt mondta neki közben: “Vegyél magadnak!”.

De miután sok időt tanul, és átmegy mindenféle helyzeteken

(és betelhetnek hónapok, sőt évek), amikor végre megérti, hogy nincs ereje előrehaladni egyedül és ez csak akkor lehetséges, ha a hasonló vágyakkal kapcsolódik össze, amelyek már léteznek a többiekben.

Innentől kezdve, mondhatni lehet, hogy ő keresi a csoportot. Megérti jobban és jobban, hogy egyedül nem fogja elérni a kívánt célt, tehát szüksége van a többiekre. Úgy érzi, hogy szükség van a csoportra és barátok szeretetére. Ennek megfelelően kezd építeni egy különleges kapcsolatot azokkal, akik vele tanulnak, azért, hogy lehetséges legyen csoportnak nevezni őket.

Addig ez nem egy csoport, hanem csak emberek, akik együtt ülnek … Ha nem érzed a kapcsolatot azokkal, akik veled tanulnak, ha nem érted, hogy nélkülük nem érheted el a célt, akkor nincsen barátod és csoportod sem. Ilyen fajta kapcsolatokat kell építünk, hogyha sikeresek akarunk lenni.

Ez az egész vizsgálat sok időt igényel. Vannak olyanok, akik képesek tanulni és hallgatni ezt 20 évig, és még beszélni is róla, de egyelőre nem jelenik meg bennük a belső vágy, a szívbeli megértés, hogy szüksége van a kapcsolatra másokkal, másképp nem képesek beteljesíteni önmagukat. Hogyha hiányzik a belső döntés, a cél és a csoport nem kapcsolódnak össze.

BS

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

64 queries in 0,140 seconds.