A semlegességtől a sokistenhitig
Semlegességtől a sokistenhitig
011.12.24.
Az ember nem tudja, melyik világban van. A természet világában él, amely ide-oda dobálja a helyzetekbe. A pár évtizedes életében nem érthet meg semmit. Ráadásul száz éve még nem éltek hetven évig csak negyvenig. De a csodás hosszabbítás ellenére sem értjük az élet lényegét. Nem tudják, hol keressenek. Mi folyik itt? Már az sem világos, hogyan kell rákérdezni az élet értelmének kérdésére? Hogy van-e céljuk? Minden ködös.
Tehát az ember a természet uralma alatt él. Senki nem kap egy felvilágosító használati utasítást. Mindannyian magunk tárjuk fel ebben a világban a szerkezeteket és magunktól ismerjük meg az életet. De az öt érzéken túl van az emberben elrejtve valami, ami fontosabb érzék. de ez csak egy lehetőség, de a valóságban az alapján döntünk, amit látunk az evilág rajzolatai szerint.
Tehát először természetesek vagyunk. Ez az egyetlen kép, amit látunk, de ebben minden kölcsönösen függ, s mi is közel vagyunk a természethez, ez ősi és világos helyzet.
Aztán az emberben kettévált a természet jóra és rosszra: egoistábbak lettünk, nem érezzük magunkat a természet részének s látunk negatív és pozitív oldalt. A környezet szétválik ártalmas és jótevő részre, jó és rossz erőkhöz hasonlítva.
Először csak egy szakadék volt a jó és a rossz közt, de aztán sok-sok kisebb erőre esett szét, amiből a sokistenhithez hasonló fantáziák jöttek létre. És az ember képzeletében eltávolodott az egyetlen természettől. A sokféle egós akarat fölött kell a csoport-elfogadás egyetlen erejét megteremtenünk. (geo)
