Dr. Michael Laitman

Manipulálni az “angyalok” és a “démonok” között

Baal HaSulam “Szabadság ” cikk: Habár az erőnk gyengék ahhoz, hogy szembe álljunk az első faktorral, amely a “forrás”, mindezért, megvan a képességünk és a szabad választásunk, hogy megvédjük magunkat a másik három faktortól, amelyek szerint csak maga az alapfelület változik, és néha még az általános részében is szokás által, és eléri a második természetét, ahogy már említettük.”

Én különböző hatásokat érzek, és bár ezeknek nem tudok ellenállni, tudok “játszani” a “kombinációkkal”, “manipulálni” köztük, és döntéseket tudok hozni. De mit is pontosan?

Bár a cselekvéseim a hatások kényszerében állnak, azonban nagyon különböző okok ébreszthetik fel őket. Ha csak egy faktor létezne, nem tudnánk semmit tenni, de ha  két faktor létezik, akkor tudjuk irányítani a viszonyt köztük, és befolyásolni az erőviszonyokat. Ez által lehetőségem van befolyásolni a sorsomat, és a bennem levő változásokat. Most már az “énem” létezik, amely teszi a döntéseket.

Itt el van rejtve egy nagy filozófiai probléma, amely kényszerítette az embereket, hogy osszák fel a valóságot jóra és a rosszra. Egy erő érthetetlen, és elérhetetlen – csak a többszörös erők által, legalábbis minimálisan kettő által, lehetséges a működés, azaz lehet “manipulálni” köztük. Még ha be is ismeri valaki felső erő létét, még akkor is kell, tudniuk kell, hogy ezen belül, külön uralkodnak az “angyalok” és a “démonok”.

De látjuk, hogy a spirituális munkában ez a probléma teljesen másképp oldódik meg: egy ember a Teremtő különböző hatása alatt van, és választhat ezek között, ahogy akar. Még mindig nem világos számunkra, hogyan történik ez, de látjuk, hogy itt van a megoldás az önálló részvételünk problémájára.

Kérdés

Úgy látszik, hogy próbálok játszani az okokkal, de tényleg nekem nincs kontrolom fölöttük, mert én magam eredmény vagyok.

Válasz

Meg tudok választani, hogy bizonyos hatásokat magamra vonok, és ez által kiválik egy további faktor. Hozzá adom az én faktoromat a természet törvényéhez, és meg akarom tudni, hogy általa mit ébresztek fel. Így, én tényleg el tudok dönteni valamit, és tanulni új jelenségeket. Ezt meg lehet tenni a tudományos kutatás által és a spirituális kutatás által: az én faktorom segítségével, kezdek tanulni a Felső Erőről.

Ennek érdekében, én magam két erőből kell, hogy meg legyek alkotva. Egyrészt, az ego, ami nagy segítség, másrészt a csoport, amelyben el van rejtve a Teremtő, a Felső Fény. Ezek között, az ellenállásuk között, születik az énem. Így találom meg a Teremtőt, olyan mértékben, amennyire össze tudom állítani a két erőt magamban. Csak egy erő által nem tudjuk meg találni a Teremtőt. Szükségünk van a kettő közötti kombinációra.

A lényeg az, hogy az “Egység” elképzelését felfedezzük az anyagi lét fölött, és a Fény fölött. A Fény, az az adakozás mértéke; az anyag – az elfogadás, a megszerzés mértéke; és a Teremtő fölöttük – a tudatosság, a teremtés alapgondolata, és ezek nem duplikált erők – a jó és a rossz, a fény és sötétség, adakozás és megszerzés. Ez nem is adakozás, hanem az adakozást megelőző adakozási vágy.

Ebben a vágyban vannak olyan részek, amelyek le vannak szakadva az adakozástól. Én el akarom elérni őket, megismerni, hogy ki a Teremtő, nem az összeköttetését velem, hanem ki Ő Önmagában. A kabbala úgy nevezi, hogy “Azmuto” – a Teremtő lényege, amelyhez nincs hozzáférésünk ma, habár meg akarjuk szerezni.

Tehát, ki kell építenem az összes körülményt, mint egy laboratóriumban – egy kutatási területet építeni. Minden a Teremtőtől származik, de az ő adakozása körülvesz engem minden oldalon. Én keresem a helyem, keresem a lehetőséget, hogy felfedezzem a Teremtőt, a kísérlet segítségével. Tulajdonképpen, mi mindig így viselkedünk, amikor valami újat vizsgálunk. Szükséges mindent elrendezni a helyére, hogy megértsük, mit kell tennünk, kivel állunk szemben, és hogyan tudjuk elérni az eredményt.

Az elv, hogy minden kísérlet mögött felfedezzünk egy hozzáállást, egy képletet, és a kapcsolatot a különböző jelenségek között. Ezen kívül, felfedezzük a logikát, amely hátuk mögött áll. Előttünk nem csak a száraz tények állnak, amelyek ott tartanak minket, ugyanazon a szinten ahol találtuk őket. Azonban mi mindig keressük az okát, hogy miért ilyenek a kapcsolatok? Mi kőtelezi őket? Mi az oka? Minden jelenség mögött, amely felfedeződik számomra az anyagban, látni akarom az okot, a Partzuf (Arc) felső részét. Én meg akarom tudni a kapott kimeneti adatok okát – mert ez az ok, ténylegesen a kísérlet eredménye.

Tehát, a spirituális munkámba, kifejlesztek egyfajta “laboratóriumi” hozzáállást a valósághoz. A “laboratórium” ebben az esetben én vagyok, és a hozzáférés továbbra is teljes mértékben tudományos marad.

BD

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,738 seconds.